Dorama
A fukushimai atomerőmű hősei – The Days (A következő napok)
Tizenkét évvel ezelőtt történt Japán eddigi legnagyobb földrengése, melyet pusztító cunami is követett, s melynek egyik következménye a fukushimai atomerőmű-baleset volt. A balesetet követő napokban az atomerőmű dolgozóinak egy csoportja a helyén maradt, és életük kockáztatásának árán…
Házasodna a
gazdanindzsa – Ninja ni kekkon wa muzukashiiHázasodna… illetve már meg is házasodott! De nem olyan könnyű az a bizonyos házasélet… különösen akkor nem, ha az embernek el kell titkolnia a párja elől, hogy szabadidejében nindzsaként tevékenykedik. Nindzsák ugyanis manapság, 2023-ban is léteznek –…
A csend rabja – Silent
A 2022-es őszi szezonban egész Japán egy bizonyos doramáról beszélt: ez volt a Silent, amelyben egy betegség következtében siketté váló fiatalember és az ő középiskolás kori barátnője szerelmét, ismételt találkozásuk történetét követhették nyomon a nézők. A megható,…
Akiket a sors nem tudott elválasztani – First Love: Hatsukoi (Az első szerelem)
Egy középiskolás lány és fiú egymásba szeret, és álmokat sző közös jövőjükről, leendő munkájukról. Húsz év telik el, s már nincsenek együtt, mit sem tudnak egymásról. Feledhető az első szerelem? Túl tudnak lépni az élet okozta csalódásokon…
A börtön hercegnői igazságot osztanak – Kangoku no ohimesama
Egy csapat nő karácsony szentestéjén elrabol és fogva tart egy híres cégvezetőt – de vajon kik ők és mi lehet a céljuk? Pénzre hajtanak vagy valami egészen más motiválja őket? A decemberi doramarovatban most ismét elszakadunk a…
„Töltsd ki az űrt!” – Kūhaku wo mitashinasai
Tsuchiya Tetsuo három évvel ezelőtt meghalt. Leesett a munkahelyén a tetőről: hogy öngyilkos lett-e, balesetet szenvedett-e, netalán gyilkosság áldozata lett-e, azt ő maga sem tudja. Annyi biztos, hogy három évvel a halála után, egyszer csak hirtelen feltámadt,…
Egy modern kori Hamupipőke-sztori – Yangotonaki ichizoku dorama
Hamupipőke történetét világszerte mindenhol ismerik: egy szegény családból származó lány, akivel mostohaanyja és -testvérei rosszul bánnak, s akibe beleszeret az előkelő herceg. A Yangotonaki ichizoku című doramában egy napjainkban játszódó Hamupipőke-sztorit ismerhetünk meg, itt azonban nem a…
Vasúti kalandozások a japán vidéken – Tetsuota Michiko 2man kiro
A júniusi doramarovatban egy igazán különleges japán sorozat kerül terítékre. A Tetsuota Michiko – 2man kiro („Michiko, a vasútrajongó – 20 000 km”) című sorozatban egy vasútrajongó fiatal hölgy utazásait követhetjük nyomon, mégpedig olyan stílusban, hogy a néző…
Két apa – két haza – Daichi no ko (A kontinens gyermeke)
Ahogy időről időre szoktuk, ebben a hónapban is elszakadunk egy kicsit az aktuális szezon legnépszerűbb doramáitól, hogy bemutassunk egy újabb, Japán-szerte ismert kultsorozatot. Az 1995-ben sugárzott japán-kínai koprodukció, a Daichi no ko (szó szerinti fordításban A föld/kontinens…
Amamiya Rika (28), a szerelmes szörnyeteg – Rika-sorozatok és a film
Természetes dolog, ha az ember vágyik a szerelemre és a boldogságra, és ezért minden tőle telhetőt meg is tesz – ám vannak sajnos olyan emberek is, akiknek mindez a rögeszméjévé válik, s egyoldalú szerelmükkel zaklatni kezdik kiválasztottjukat.…
Japán elsüllyed – Egy népszerű történet új csomagolásban: Nihon chinbotsu – Kibō no hito
Milyen vezetőben, milyen politikusban bízhat az ember egy országos katasztrófahelyzetben; akkor, amikor épp megsemmisül az a környezet, ahol mindaddig megszokott életünket éltük? Ezt a nehéz kérdést teszi meg témájául a TBS csatorna idei legnagyobb dobása, a Nihon…
Kórház a sziget szélén – Dr. Kotō rendelője
Japán sorozatokat bemutató rovatunkban ezúttal kis időre ismét magunk mögött hagyjuk a legfrissebb doramákat, és visszarepülünk a 2000-es évek elejéig: ekkor mutatták be ugyanis a Yonaguni szigetén (lásd cikkünket a 46-47. oldalon) forgatott Dr. Kotō rendelője című…
A meztelen rendező (Zenra kantoku) – Muranishi Tōru tündöklése és bukása
A Netflix két évvel ezelőtt alaposan felkavarta az állóvizet a japán sorozatgyártás terén legelső japán gyártású élőszereplős produkciójával, a jócskán merész témát feldolgozó Zenra kantokuval (magyarul A meztelen rendező címet kapta). A prüdériával abszolút nem vádolható sorozat…
Pankrátorból nōszínész – Családom története (Ore no ie no hanashi)
Hivatás és szenvedély kontra családi hagyományok. Demencia és idősápolás. Fiatalság és öregség, élet és halál. Ilyen, első hallásra súlyos és kemény témákat boncolgat a TBS csatorna 2021 első hónapjaiban sugárzott sorozata, az Ore no ie no hanashi…
A szerelem más lapra tartozik – Oh My Boss! Koi wa bessatsu de
Az áprilisi Mondo doramarovatában ezúttal egy vicces, könnyed sorozatot mutatunk be: az Oh My Boss! – Koi wa bessatsu de című doramában egy fiatal, naiv lány érkezik a vidékről a fővárosba munkát vállalni. Főnöke egy volt modell,…
Jakuzából főállású háztartásbeli – Gokushufudō dorama
A 2020-as év őszi doramaszezonjának kiemelkedő darabja volt Ōno Kōsuke mangasorozatának élőszereplős feldolgozása, a Gokushufudō. A marcona külsejű, veszélyes bűnöző benyomását keltő, ám a valóságban a házimunkákban jeleskedő exjakuza, Tatsu és családjának, barátainak helyzetkomikumban bővelkedő életét és…
Mérgező kapcsolatok a 90-es években: Zutto anata ga suki datta & Dare ni mo ienai
A Live! rovatban minden alkalommal igyekszünk bemutatni azokat a legfrissebb japán doramákat, amelyek a leginkább érdeklődésre tarthatnak számot, és amelyeket a magyar nézők számára is bizalommal ajánlhatunk. Most azonban egy kicsit kizökkenünk a rendes kerékvágásból, hisz majdnem…
A japán bankvilág Lúdas Matyija – Hanzawa Naoki: a Heisei-kor legnézettebb sorozata visszatér!
Mit gondolnánk, mi a sztorija annak a doramának, amely elnyerte a Heisei-kor (1989-2019) legnézettebb sorozata címet? Valamiféle romantikus történet? Vagy egy minden szezonban elmaradhatatlan kórházi sorozatról lehet szó? Esetleg egy krimiről? Nos, egyikről sem. A 2013-ban sugárzott…
Egy Heian-kori úrifiú kalandjai a modern Japánban – Iine! Hikaru Genji-kun dorama
A japán tévécsatornáknál felmerülő, a koronavírus okozta káoszról már beszámoltunk a Mondo előző számában. Rengeteg doramának megállt, némelyeknek el sem kezdődött a forgatása. A japán köztévének, az NHK-nek viszont szerencséje volt azzal, hogy az egyik sorozata még…
Japán doramák és televíziózás a korona idején – Elmaradó műsorok, közönség nélküli tévéshow-k és az első karanténsorozat
Az eredeti tervek szerint ezen a két oldalon az utóbbi évtizedek legnézettebb japán sorozatáról, illetve annak 2020-as második évadáról olvashattatok volna. A koronavírus azonban áthúzta a tévétársaságok terveit, és jelen sorok szerzőjének cikkötletét is. Aktualitásként így most…