Időugrás városi autóbusszal – Futekisetsu ni mo hodo ga aru!

Minden generáció megtapasztalja azt, hogy másképp viszonyul bizonyos dolgokhoz, mint azok, akik egy-két nemzedékkel korábbi korok szülöttei. Eltérőek a társadalmi normák, szabályok, és persze a technológiai fejlettség is. Vajon hogyan állná meg a helyét egy nyolcvanas évekből származó, középkorú férfi napjainkban? És egy napjainkban élő tizenéves a nyolcvanas években? A Futekisetsu ni mo hodo ga aru! című dorama ezt a dilemmát járja körül: hőseink ide-oda mozognak a két kor között, és közben szembesülnek egymás nehézségeivel, problémáival.

Shōwa-kori mentalitás a Reiwa-korban

1986-ot írunk. Ogawa Ichirō (Abe Sadao) egy ötven év körüli testneveléstanár, akit diákjai „a pokoli Ogawának” is neveznek szigorúsága és durva nevelési módszerei miatt. A tanár egyben a baseballcsapat edzője is, az edzéseken pedig ordibál a diákokkal, és aki rosszul viselkedik, annak a fenekét baseballütővel csapkodja meg. Ogawa edzés után visszavonul a tanári szobába, ahol szinte látni sem lehet a füstfelhőtől. A helyiségben a legtöbben dohányoznak, aki pedig nem, az sem foglalkozik a szagokkal. A férfi tanárok szexista vicceket mesélnek, és a női kollégájuknak a nemi életével kapcsolatos kérdést szegeznek, ezen pedig mindenki hangosan kacag. Felháborító? Manapság lehet, de a Shōwa-kori (1926–1989) Japánban ez mindennapos volt. Ogawa egyébként egyedül neveli lányát, Junkót (Kawai Yūmi), aki 17 évesen lázadó korszakát éli. A 80-as évek divatos frizuráját hordja, hosszú szoknyát visel, bandázik, cigizik és pasizik. Apja mindennapos tevékenysége annak megakadályozása, hogy lánya lefeküdjön – vagy ahogy Ogawa nevezi: nyan-nyanozzon – a fiújával.

Ogawa úr egy nap furcsa dolgokat kezd tapasztalni, amikor a városi buszjáraton utazik: a buszra felszáll egy lány, akin olyan rövid szoknya van, hogy szinte kilátszik a bugyija, a füléből pedig… tészta lóg ki?! A tanár, miközben szokásához hűen cigarettát szív, rászól a lányra, aki viszont rémülten tekint vissza rá. Újabb utasok szállnak fel, többüknek is „tészta” lóg ki a füléből, egy idős úr pedig rákiabál Ogawára: „PASSZÍV DOHÁNYZÁS! A maga hibája lesz, ha megbetegszem!”. A testneveléstanár nem érti, mi történik. Leszáll a buszról, körbenéz, és csakhamar rájön, hogy valahogyan a jövőbe került. Igyekszik hát egy olyan helyet keresni, amit ismer, így betér egy kávézóba, ami már 1986-ban is megvolt, és idegességében megissza az ott üldögélő Inushima Nagisa (Naka Riisa) sörét, emiatt pedig vitába keveredik vele. Ekkor még nem is sejti, hogy ki ez a nő…

Amíg Ogawa a jövőben kalandozik, lányának szerelmet vall a 14 éves Sakisaka Kiyoshi (Sakamoto Manato). Kiyoshi anyjával, Sakaéval (Yoshida Yō), a feminista szociológussal a Reiwa-korból (2019–) érkezett a múltba. A nő a Shōwa-kor kutatója, ugyanakkor megveti az akkori emberek szerinte nőket lenéző, hatalommal visszaélő mentalitását. Kiyoshi viszont odavan a Shōwa-korért: a kiskamaszt lenyűgözi, hogy a tévében pucér női melleket láthat!

Mihez kezd vajon a szabadszájú és a Shōwa-kori viselkedésmódhoz szokott tanárember egy olyan korban, amelyben szigorúan szabályozva van, mit illik mondani és mit nem; mi számít zaklatásnak, mi felel meg a compliance-nek, és mi nem? Vajon lesz valami a jövőből érkező Kiyoshi és Junko között? És ki az az Inushima Nagisa, akivel Ogawa a kávézóban összebalhézott? A Shōwa- és a Reiwa-kor viselkedési normái különös módon kavarodnak össze ebben a komplikáltan humoros történetben, amint szereplőink oda-vissza járkálnak a korok között egy autóbusz és egy, a kávézó vécéjének falán tátongó lyuk segítségével.

KudoKan új alkotása

A Shōwa- és Reiwa-kor közötti különbségekre az egyébként lerágott csontnak számító időugrás-tematika segítségével rámutató vígjátéksorozat a Japánban közkedvelt forgatókönyvíró, Kudō Kankurō (KudoKan) munkáját dicséri, aki a TBS producerével, Isoyama Akival működött közre – ismét. A jól összeszokott páros kezei közül számos sikeres dorama került már ki, amelyek közül kettőt a Mondóban is bemutattunk már (Ore no ie no hanashi, Mondo 2021/06 és Kangoku no ohimesama, Mondo 2022/12). A Futekisetsu ni mo hodo ga aru! (szó szerint: „A nem helyénvalóságnak is van határa!”), amelyben KudoKan először dolgozott együtt a főként komikus szerepeiről elhíresült Abe Sadaóval, 2024 januárjától futott a TBS csatornán, meglehetősen jó nézettséggel. Belföldön számos díjat is elnyert, sugárzásával egyidejűleg elérhetővé vált a japán Netflixen, és számos, a sorozatban megjelenő Shōwa-kori kifejezés bekerült a Twitter (X) trendjeibe, így például a chomechome szó is (Ogawa többek között ezt a szót is használja a kamatyolásra).

KudoKan gondoskodott a többféle humorforrásról: egyrészt komikusnak számít a modern korban csetlő-botló Ogawa, amint megküzd az okostelefonokkal vagy az étteremben a rendelést az asztalhoz szállító robottal, de a számos további mellékszereplő is úgy van megalkotva, hogy mindenféle humoros szituációba kerülhessenek a két különböző korszakban. Szerepet kap a nyelvi humor, a félreértések is, sajnos ez a japán nyelvet nem értők számára a fordítás során elveszhet. Emellett, amikor valami olyan dolog hangzik el, ami manapság nem lenne politikailag korrekt, nem kerülhetne adásba, figyelmeztetés villan fel a képernyőn felirat formájában. Ez a felirat egy epizódban akár többször is feltűnhet, így ez is humorforrásnak minősül. Ezenkívül minden epizódban találunk egy random musicalbetétet is, amikor a szereplők váratlanul dalolni kezdenek. Kaotikus? Az biztos! De KudoKan arról is híres, hogy a humort zseniálisan vegyíti a drámával, így már az első epizódtól kezdve várhatjuk, mikor derül ki valami olyan fordulat, ami igénybe veszi majd a könnymirigyeinket is.

Komoly témák humorosan

A fentiek alapján azt gondolhatnánk, hogy ez a sorozat csak a hülyéskedésről szól, azonban ez egyáltalán nincs így. KudoKan doramáiban gyakran reflektál bizonyos japán társadalmi problémákra is, és ez a FuteHodóra különösen igaz. A sorozat szatirikus módon emeli ki mind a Shōwa-kor, mind a Reiwa-kor mentalitásának szélsőségeit. Míg az 1986-ban játszódó jeleneteknél azon csodálkozunk, hogyan engedhették meg az akkori emberek a különféle visszaéléseket (sekuhara, pawahara, azaz szexuális és hatalommal való visszaélés), a 2024-es részeknél azon képedünk el, milyen elképesztő túlzásokba esnek a visszaélések elkerülésére hivatkozva. A nyolcvanas évekből érkező Ogawa sokszor nem törődik napjaink illem- és compliance­-szabályaival, hanem őszintén megmondja a magáét, és gyakran épp ez vezet el a megoldáshoz. A sorozatból megismerhetjük a japán munkakultúrában beállt változásokat, átélhetjük a gyerekét egyedül nevelő, dolgozó anyuka nehézségeit; találkozunk olyan túlérzékeny fiatal munkavállalóval, aki mindenért bepanaszolja kollégáit; de terítékre kerül a cancel culture is, a közösségi médiában zajló kontroll nélküli gyűlölködés, illetve az, hogy mit szabad a tévében mutatni és mit nem; mit szabad kollégáknak üzenetben írni és mit nem. A FuteHodo nem tör pálcát egyik kor felett sem, inkább kiemeli mindkét kor szépségét és hibáit. A remek színészek által megformált karaktereink bár rácsodálkoznak sok mindenre, végül meglátják a szépséget mindkét korban.

A Futekisetsu ni mo hodo ga aru! kétségtelenül az idei év legkísérletezőbb doramája, ugyanakkor az egyik legszórakoztatóbb is. Nevethetünk, sírhatunk rajta, és még el is gondolkodhatunk komoly kérdéseken, megismerkedhetünk Japán negyven évvel ezelőtti és jelenlegi társadalmi problémáival. Teljes mértékben ajánlott!

ADATLAP
Futekisetsu ni mo hodo ga aru!
dorama
Év: 2024
Főszerepben: Abe Sadao, Naka Riisa
Forgatókönyvíró: Kudō Kankurō
Hossza: 10 × kb. 50 perc
Gyártó csatorna: TBS

A cikk eredetileg a Mondo Magazin 2024/10. számában jelent meg. Hornos Dániel: Időugrás városi autóbusszal – Futekisetsu ni mo hodo ga aru! in Mondo Magazin 2024/10., 34-35.