Akiket a sors nem tudott elválasztani – First Love: Hatsukoi (Az első szerelem)
Egy középiskolás lány és fiú egymásba szeret, és álmokat sző közös jövőjükről, leendő munkájukról. Húsz év telik el, s már nincsenek együtt, mit sem tudnak egymásról. Feledhető az első szerelem? Túl tudnak lépni az élet okozta csalódásokon…
Az agresszív vöröspandalány metált énekel – Aggressive Retsuko
Mindannyiunkkal előfordul, hogy olyannyira stresszesek vagyunk munkahelyi vagy iskolai problémáink, ismerőseinkkel való kapcsolataink miatt, hogy legszívesebben ordítani tudnánk. Japánban ilyenkor hatásos módszer lehet a stressz levezetésére a karaokézés. Így tesz Retsuko, a fiatal vöröspandalány is, akit főnöke…
Egy római polgár Japánban – újragondolva – Thermae Romae Novae
Lucius Modestus, az ókori fürdőkből váratlanul a modern kor japán onsenjeibe csöppenő római polgár története nagyjából tíz évvel ezelőtt robbant be Japánban a köztudatba, ekkor mutatták be ugyanis a nagy sikert arató élőszereplős filmváltozatot. Tíz év elteltével,…
A négyéves kisfiú, aki egyedül él – Kotarō wa hitorigurashi
A mangaváltozat Japánban tapasztalt sikere és egy tévés doramaváltozat után idén áprilisban a Netflixen jelent meg a Kotarō wa hitorigurashi (hivatalos magyar címe: Kotarō, aki egyedül lakik) animefeldolgozása. A sorozat egy négyéves kisfiú, Kotarō kalandjait követi nyomon,…
Japán elsüllyed – Egy népszerű történet új csomagolásban: Nihon chinbotsu – Kibō no hito
Milyen vezetőben, milyen politikusban bízhat az ember egy országos katasztrófahelyzetben; akkor, amikor épp megsemmisül az a környezet, ahol mindaddig megszokott életünket éltük? Ezt a nehéz kérdést teszi meg témájául a TBS csatorna idei legnagyobb dobása, a Nihon…
A meztelen rendező (Zenra kantoku) – Muranishi Tōru tündöklése és bukása
A Netflix két évvel ezelőtt alaposan felkavarta az állóvizet a japán sorozatgyártás terén legelső japán gyártású élőszereplős produkciójával, a jócskán merész témát feldolgozó Zenra kantokuval (magyarul A meztelen rendező címet kapta). A prüdériával abszolút nem vádolható sorozat…
Exjakuza a konyhában: Gokushufudō – Jakuzából háztartásbeli férj
A Mondo idei első, februári számában már írtunk a háztartásbeliként tevékenykedő kiugrott jakuza, Tatsu életét és kalandjait bemutató Gokushufudō című manga élőszereplős feldolgozásáról, és már akkor be is harangoztuk, hogy az idei év folyamán jön majd az…
Japán elsüllyed – Nihon chinbotsu 2020
Japán egy olyan ország, amely folyamatosan ki van téve a földrengéseknek és más pusztító természeti csapásoknak, melyek esetenként hatalmas anyagi károkkal és emberáldozatokkal is járhatnak. Ezzel az ország lakói is tisztában vannak: a japánokat kisgyerekkoruk óta tudatosan…