Anime,  Cikkek, publikációk,  Mondo-cikkek

Az agresszív vöröspandalány metált énekel – Aggressive Retsuko

Mindannyiunkkal előfordul, hogy olyannyira stresszesek vagyunk munkahelyi vagy iskolai problémáink, ismerőseinkkel való kapcsolataink miatt, hogy legszívesebben ordítani tudnánk. Japánban ilyenkor hatásos módszer lehet a stressz levezetésére a karaokézés. Így tesz Retsuko, a fiatal vöröspandalány is, akit főnöke gyakran felidegesít, ekkor pedig death metált énekelve adja ki dühét. Az agresszív vöröspanda karaktere néhány éve saját Netflix-animét kapott, és mára nemcsak Japánt, de az egész világot meghódította. Lássuk, mi a titka!

Retsuko stresszes mindennapjai

A beszélő nevű, antropomorf vöröspanda, Retsuko (a vöröspanda, vagyis japánul ressā panda szóban és az agresszív szó japános átiratában – aguresshibu – szereplő szótagokból jön a retsu név; amelynek írásjegye önmagában szintén erőszakos, heves, tomboló jelentéssel bír) a Chararyman Kereskedelmi Vállalat (szintén szóvicc, a karakter és a Japánban gyártott angol salaryman kifejezés összevonása) pénzügyi osztályán dolgozik számos más állati kollégájával együtt. A legtöbb munkatársával jó a kapcsolata, gyakran együtt ebédel például Fenekóval, a sivatagi rókával, vagy Haidával, a foltos hiénával – ez utóbbi fiatalembernek titokban tetszik is Retsuko. Mindazonáltal a vöröspandalánynak nem könnyű a helyzete a cégnél, ugyanis mindennapjait megkeseríti főnöke, a pénzügyi részleg vezetője, Ton, aki egy nagy disznó. A szó szoros értelmében is egy házisertéssel van dolgunk (a ton japánul a disznó írásjegy egyik olvasata; a szereplő a magyar feliratban a Röf nevet kapta), de átvitt értelemben is az: lenézi a beosztottjait, túlóráztatja és gyakran szidalmazza őket, főleg a nőket. A szexista főnök tehát gyakran borsot tör Retsuko orra alá, aki frusztrációit sajátos módon vezeti le: esténként karaokézni megy, ahol ilyenkor Death Retsukóvá változva, magából kikelve death metált hörög. Így ezután már megkönnyebbülten vághat bele a következő nap kihívásaiba, amikor is újabb és újabb kalandok, na meg persze dühítő események várnak rá.

Egy új Sanrio-karakter születése

Aggretsuko, azaz az agresszív Retsuko karakterét 2015-ben alkották meg a Sanrio vállalat részére (a cégről lásd keretes írásunkat), a stresszes munkahelyen dolgozó, gyakran dühöngő, cuki vöröspanda figurája pedig egy csapásra népszerűvé vált a szigetországban. 2016-ban indult el az Aggressive Retsuko első animesorozata, amely nagyon rövid, csupán egyperces epizódokból állt, s egészen 2018 márciusának végéig futott a TBS csatorna egyik hétvégi infotainment műsorának keretén belül. Az összesen 100 részt megélő első sorozat teljes mértékben epizodikus: a legtöbb esetben a rész első fél percében Retsukót felidegesíti valamelyik kollégájának viselkedése, a műsoridő másik felében pedig a panda Death Retsukóvá változva, hörögve adja ki dühét magából.

Ugyan ezt az első animét külföldön nem sugározták, Retsuko figurája eljutott a tengerentúlra is, ahol szintén ismertté vált. 2017-ben a New York Times és a BBC is cikket közölt, melyben bemutatták a karaktert és felkapottságának hátterét („The angry red panda that is Japan’s new working woman”). Japánban eközben megjelentek a retsukós merchandise termékek: a Sanrio ontani kezdte a dühös vöröspandával mintázott pólókat, táskákat, figurákat. Nem volt tehát meglepő az, hogy 2018-ban vadonatúj Retsuko-sorozat indult, ezúttal a Netflixen, világszerte elérhető formában.

Komoly témák cuki és vicces köntösben

A Netflix-sorozatból azóta négy évadot mutattak be, s jelen lapszámunk megjelenésének idején, 2023. február 16-án startol a befejező, ötödik etap. Az anime első évadában a fókusz Retsuko és a disznó főnöke közötti konfliktuson van; emellett a lány egy jógastúdióban megismerkedik az azonos vállalatnál dolgozó Gorival és Washimivel, valamint a szerelem is rátalál egy másik vöröspanda személyében. A második évadban ismét a szerelem a téma: ezúttal Retsuko édesanyja próbál férjet találni lányának a hagyományos japán házasságközvetítés (omiai) módszerével; emellett a lánynak meggyűlik a baja egy frissen a céghez kerülő kollégájával, majd vezetni is megtanul, az autósiskolában pedig meglepő találkozásban lesz része.

A 2020-ban bemutatott harmadik szériában a friss jogsis Retsuko egy koccanás miatt pénzszűkébe kerül, s végül egy leopárd által menedzselt idolcsapat tagjává válik; míg a negyedik évadban a vállalat újdonsült igazgatója, egy kutya üzelmei okoznak gondot, miközben Ton (Röf) – kis képzavarral élve – emberibb oldalával is megismerkedhetünk.

A tíz-tíz, egyenként kb. 15 perces epizódokból álló anime rajzolását tekintve rém egyszerű: vastag körvonalakkal kihúzott, elnagyolt, aranyos karaktereket látunk. Első pillantásra azt hihetnénk, hogy egy gyerekeknek szóló meséről van szó, holott a valóságban a dolgozó fiatal felnőtteket érintő komoly témákat is tárgyal a sorozat, időnként groteszk, humoros fűszerezésben. Így például szóba kerül a munkahelyi zaklatás, a túlóráztatás kérdésköre, de a nők lenézésének problémája, a párkeresés és családalapítás dilemmái, vagy a híres emberek, sztárok zaklatóinak ügye is. A rövid epizódokban olyan szerethető alakokat ismerünk meg, akikkel együtt tudunk érezni, párhuzamot tudunk vonni saját életünk, környezetünk történései és az állatfigurák mindennapjai között. Ami az igazat illeti, Japánban sok női rajongó is úgy nyilatkozott, magukra ismertek Retsuko karakterében: a vállalati környezetben rengeteg az elvárás feléjük, amelyeknek meg kell felelniük, s közben nem mutathatják ki érzelmeiket. Eközben a cukiság is egyfajta követelmény feléjük; nem engedhetik meg maguknak, hogy mások előtt dühösnek mutatkozzanak – akárcsak a történetben Retsuko. A sorozat sikerének titka tehát az lehet, hogy a néző a karakterekkel és a megjelenített élethelyzetekkel könnyen tud azonosulni.

Ugyan lapzártánk idején még nem indult el az ötödik évad, de a beharangozójából már kiderült, hogy a befejező sorozatban főhősnőnk a választásokon indul majd, s Haida, a foltos hiéna életében is fontos változásoknak lehetünk szemtanúi. Vajon parlamenti képviselő válik kedvenc vöröspandánkból? Az ötödik évadból kiderül!

ADATLAP
Aggressive Retsuko
anime
Év: 2018–2023
Hossza: 50 × kb. 15 perc
Stúdió: Fan Works
Elérhető: Netflix

ADATLAP
Aggressive Retsuko
anime
Év: 2016–2018
Hossza: 100 × 1 perc
Stúdió: Fan Works

További szereplők:

Haida: a pénzügyi osztályon dolgozó foltos hiéna, aki szerelmes Retsukóba

Feneko: Retsuko kolléganője, egy sivatagi róka, aki szereti kollégáit lenyomozni a közösségi médiában

Gori: a marketingosztály vezetője, karrierista gorillanő

Washimi: az igazgató titkárnője, egy előkelő kígyászkeselyű, Gori barátnője

Kabae: légből kapott pletykákat terjesztő, nagycsaládos vízilóasszony

Tsunoda: egy cserfes Thomson-gazella, aki a pénzes pasikra hajt

Sanrio

Aggretsuko karakterét a Sanrio vállalat számára alkották meg, mely cég évtizedek óta a kawaii­-kultúra egyik legfontosabb terjesztője Japánban és a tengerentúlon egyaránt. Az 1960-ban alakult cég eredetileg selyemszövéssel foglalkozott, majd miután ráeszméltek, hogy a virágokkal és epermintával díszített termékeik jobban fogynak, a cukiságfaktorhoz nyúltak: aranyos karaktereket alkottak meg és licenszeltek. 1973-ban vették fel a Sanrio nevet, és egy év múlva elkészítették máig leghíresebb, világszerte ismert figurájukat, Hello Kittyt. Az évek során rengeteg Sanrio-karakter született meg, Aggretsuko mellett külföldön újabban Gudetama, a lusta tojás tett szert nagy népszerűségre – tavaly decemberben ez a karakter is külön Netflix-sorozatot kapott.

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás