10 éve történt – A nagy kelet-japán földrengés és szökőár (2011. 03. 11.)

Tíz évvel ezelőtt, 2011. március 11-én soha nem tapasztalt erejű földrengés rázta meg Japán keleti partjait. Az önmagában is hatalmas károkat okozó földrengést perceken belül cunami kísérte, ami városokat tarolt le, embereket ragadott magával. A szökőár károkat okozott a Fukushima Daiichi atomerőműben, ezzel komoly környezeti problémákat okozva. Az évforduló kapcsán most áttekintjük, pontosan mi is történt tíz évvel ezelőtt, és hogyan zajlott, illetve zajlik azóta is a helyreállítás.

Földrengés

14 óra 46 perckor Kelet-Japánban megmozdult a föld. A 9-es magnitúdójú földrengés epicentruma Miyagi megyéhez közel, az óceán mélyén volt, ám erejét nemcsak a környéken, de még Tokióban, sőt, a közel 900 km-re lévő Oszakában is érezték. Tokióban épp a következő pénzügyi év költségvetését tárgyalta a parlament, az ülést a köztévé is élőben közvetítette. 14:46-kor azonban az adást megszakították, és innentől kezdve egymást követték a döbbenetes képek a katasztrófa sújtotta övezetekből. A régi, faépítésű házak közül rengeteg összedőlt, sok helyen az útburkolat megrepedt és járhatatlanná vált, és bizonyos helyeken talajfolyósodás is végbement. A szigetországban mindennaposak a kisebb-nagyobb rengések, a jelenséghez a lakosok is hozzá vannak szokva, ám ilyen erősségű földrengést Japánban még soha sem tapasztaltak: a modern mérési adatokat és a történelmi feljegyzéseket áttekintve sem találunk a 2011-esnél nagyobb erejű földmozgást.

Szökőár

A rendkívüli erejű földrengésnél is pusztítóbb volt azonban az azt követő szökőár. Mivel a rengés epicentruma az óceán mélyén volt, pillanatok alatt óriási hullámok keletkeztek, melyek sok helyütt perceken belül elérték a partokat. Ahogyan a földrengések, a cunami jelensége sem ismeretlen Japánban, ezért sok helyen épültek olyan part menti védőgátak, amelyek a tengervíz betörését voltak hivatottak megakadályozni. Ezek az építmények azonban a legtöbb helyen maximum 3-4 méteres hullámokra voltak kialakítva, a tíz évvel ezelőtti katasztrófában viszont néhol akár a 13 métert is elérte a szökőár magassága. Emiatt sok helyen a gát feltartóztatta ugyan bizonyos ideig az áradatot, de amikor az túllépte a gát magasságát (vagy átszakította a gátat), akkor még nagyobb erővel zúdult a víz a lakott területekre. Az Iwate megyei Rikuzen-Takata városban például az épületek 70-80%-a kárt szenvedett; a városközpont teljesen megsemmisült, és több ezer embert ragadott magával a cunami. A part mentén álló, turistalátványosságnak számító kb. 70 000 japán feketefenyőt is elvitte az ár, mindössze egyetlen fa maradt állva: ez a „csodálatos fenyő” ma emlékhelyként funkcionál.
Sajnos sokan alábecsülték a cunami nagyságát és erejét: mivel nem volt a múltban hasonló tapasztalatuk, voltak, akik nem gondolták fontosnak, hogy a rengést követően azonnal egy magaslatra meneküljenek. De voltak olyanok is, akik komolyan vették a védekezést, és a város által kijelölt menekülési ponton gyűltek össze, ám volt, hogy ezek a helyek sem bizonyultak biztonságosnak egy ekkora pusztító áradat ellen.

Atomerőmű

A földrengés és a cunami közvetlen következménye volt a fukushimai atomerőmű katasztrófája is. Az atomerőmű Fukushima megye tengerparti részén helyezkedik el, ahol volt ugyan kiépített gátrendszer, de az erőmű tervezésekor itt sem számítottak tíz métert meghaladó cunamira. Kevesebb mint egy órával a rengést követően a szökőár betört az atomerőmű területére, ezáltal a vészhelyzeti áramellátás megszűnt, és lehetetlenné vált a reaktor hűtése. Március 11-én nukleáris veszélyhelyzetet hirdettek ki, és megkezdték az atomerőmű környezetében élő lakosok evakuálását. Amint kiderült, hogy a helyzet súlyosabb, mint gondolták, az elkövetkező napokban az evakuációs zónát tovább tágították. Az erőműben többször robbanást is észleltek, három reaktorban zónaolvadás történt, a környező területekre és az óceánba pedig radioaktív, szennyezett víz jutott.
A fukushimai atomkatasztrófa hatásai tíz év távlatából is jelentősek. A japán kormány úgy számol, még körülbelül 20-30 évbe telik majd, mire teljesen felszámolják a megsérült erőművet. Ugyan az erőmű közvetlen környezetét leszámítva már feloldották az evakuációs korlátozásokat, sokan tartanak attól, hogy visszaköltözzenek. Jelentős problémát jelent a sugárszennyezett föld és hűtővíz tárolása is. Ma is naponta kb. 140 tonna szennyezett víz keletkezik a hűtésből, s az ezek tárolására szolgáló tartályok 91%-a már megtelt, a kapacitás várhatóan jövőre elfogy. Bár szó volt arról, hogy a szennyezőanyagok nagy részétől megtisztított, feldolgozott vizet a tengerbe eresszék, érthető módon ez heves tiltakozást váltott ki, így a tervet egyelőre elnapolták.

Áldozatok

A katasztrófának körülbelül 20 000 áldozata volt, de a pontos szám még így, tíz év elteltével sem ismert, hiszen azoknak a holtteste, akik a szökőárban vesztették életüket, gyakran nem került elő, emiatt őket eltűnt személyekként tartják nyilván. Számos áldozatot követelt az atomkatasztrófa miatti sugárszennyezés is, valamint jelenleg is körülbelül negyvenezren vannak, akik emiatt átmeneti szálláshelyeken élnek, és nem tudnak visszaköltözni régi otthonukba. Azok közül, akik átélték a katasztrófát, és megmenekültek, rengetegen poszttraumás stressz szindrómában szenvedtek vagy szenvednek, és szakemberek segítenek nekik feldolgozni az eseményeket. Mindemellett különféle társadalmi problémákkal is szembe kellett nézniük a katasztrófa sújtotta területeken élőknek. Így például a Fukushima megyéből származókat gyakran megbélyegezték, fertőzőnek titulálva őket, még akkor is, ha a megye belső, sugárszennyezés által nem érintett területeiről is származtak; de hasonlóképp lecsökkent a kereslet az itt termelt termékenyre, gyümölcsökre is a „Fukushima” felirat miatt. Ezenkívül nemrég jelent meg a sajtóban, hogy az ideiglenes evakuációs központokban számos szexuális visszaélés, erőszak is történt.

Helyreállítás

2011. március 11-ét követően rögtön megkezdődött a túlélők felkutatása, illetve a romok eltakarítása. Hatalmas területet érintett a katasztrófa: a szökőár által elöntött területek mellett még az epicentrumtól jóval távolabb eső helyeken is voltak megrongálódott épületek, úttestek, vasútvonalak. Jelen sorok szerzője 2017-ben és 2018-ban járt a cunami által sújtott területeken, s ekkor még javában zajlottak a helyreállítási munkálatok. Nincs ez másképp a tizedik évfordulón se: sokan élnek még átmeneti szálláshelyeken, és rengeteget kell még dolgozni azért, hogy teljesen visszatérhessen az élet az érintett térségekbe. Ugyan folyamatos a fejlődés és rengeteg a pozitív példa – így például a fentebb már említett Rikuzen-Takata letartolt városközpontját teljes egészében arrébb, magasabb helyre költöztették; vagy például 2019-ben helyreállították az özönvíz által elsodort Rias-vasútvonalat –, a végleges helyreállításhoz még hosszú évekre lehet szükség.

Emlékezés

A tizedik évforduló alkalmából országszerte megemlékezéseket tartottak Japánban. Sok helyen megállt a forgalom, a gyalogosok is egy percnyi néma csenddel rótták le kegyeletüket az áldozatok előtt. Őfelsége a császár is beszédet mondott, melyben megemlékezett az áldozatokról, köszönetét fejezte ki a helyreállításban közreműködőknek. A televízióban emlékműsorokat sugároztak, melyekben felidézték az események sorát.
Talán nem túlzás azt mondani, hogy március 11-e egy olyasfajta nemzeti traumává vált Japánban, mint ahogyan az USA-ban szeptember 11-re tekintenek. Sok japán pontosan emlékszik, hol is volt, mivel is foglalkozott épp akkor, amikor a katasztrófa történt, s emellett nemzeti szinten is fontosnak tartják azt, hogy soha ne felejtsék el a történteket: mindig tartsuk észben, mi a teendő egy természeti katasztrófa idején, igyekezzünk tanulni a korábbi hibákból, és ne becsüljük alá a természet erejét.

A cikk eredetileg a Mondo Magazin 2021/04. számában jelent meg. Hornos Dániel: 10 éve történt – A nagy kelet-japán földrengés és szökőár in Mondo Magazin 2021/04, p. 44-45.