Jkult,  Mondo-cikkek

Észak-koreaiak Japánban

Japán és a kommunista diktatúra, Észak-Korea viszonya sohasem volt felhőtlen. Az elmúlt években is sorra érkeztek a hírek észak-koreai fenyegetésekről, rakétakilövésekről, így az országgal való viszony a japán külpolitika sarkalatos pontját képezi. Ennek tükrében sokak számára meglepő lehet, hogy Japánban számos olyan koreai nemzetiségű lakos él, akik észak-koreai identitásúak, s gyerekeiket az észak-koreai állam által finanszírozott iskolákba járatják. Ebben a cikkben a Japánban élő észak-koreaiak témakörét járjuk körül.

Bevándorlás és kényszerbetelepítés

Ahhoz, hogy megértsük a Japánban élő, észak-koreai identitású japánok helyzetét, egészen a Meiji-korig kell visszamennünk az időben. A XIX. század végén a modernizálódó, iparosodó és egyre inkább népesedő szigetországnak újabb területekre (és egyben nyersanyagokra és felvevőpiacra) volt szüksége, így az 1894-95-ös japán–kínai háborúban protektorátussá tette a Koreai-félszigetet, majd 1910-ben a Japán Birodalomhoz csatolta azt. Ezzel kezdődött meg Korea japán megszállása, mely egészen a második világháború végéig folytatódott. A megszállás időszaka alatt az elszegényedett Koreából sokan menekültek át Japánba a jobb élet reményében, a japán ipari üzemek munkaerőhiányát pedig a japán állam igyekezett koreaiak kényszerbetelepítésével is pótolni. Mind az önkéntes bevándorlók, mind pedig a kényszerbetelepítettek alacsony státuszt foglaltak el a japán társadalomban. A nacionalista japán államszervezet nem tekintette őket teljes jogú polgárnak; habár japán állampolgársággal rendelkeztek, a japánoktól eltérő módon regisztrálták őket. A világháború végére a valamilyen módon Japánba került koreaiak száma meghaladta a kétmillió főt is. Miután a háború Japán számára vereséggel, Korea számára pedig a felszabadulással ért véget, a Japánban élő koreaiak többsége hazatért a félszigetre. Ám sokan voltak, akik különféle okokból inkább Japánban maradtak.

Zainichi koreaiak és szervezeteik

A háború lezárását követően Japánban maradó koreaiak helyzete semmivel sem javult. A többségi társadalom továbbra is másodrendű polgárnak tekintette őket, egy 1952-es törvénymódosítás pedig a japán állampolgárságuktól is megfosztotta őket: innentől kezdve külföldiként kellett regisztráltatniuk magukat. Az összefoglaló néven zainichinek nevezett, Japánban élő koreaiakat kezdetben chōseni (az egységes koreai állam neve) állampolgárként jegyezték be a népességnyilvántartásba. A Koreai-háborút követően azonban megszűnt az egységes koreai állam, és megalakult az egymással rivalizáló Koreai Köztársaság (Dél-Korea; japánul Kankoku) és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (Észak-Korea, japánul Kita-Chōsen). Így később, a Japán és Dél-Korea közti diplomáciai kapcsolatok helyreállását követően a Japánban élő koreaiak már kérelmezhették a dél-koreai állampolgárságot (kankokuseki). Azok viszont, akik inkább Észak-Koreával vállaltak értékközösséget, megmaradtak az eredeti, chōseni állampolgárságuknál.

1946-ban a Dél-Koreához hű zainichik megalapították a később Mindan néven ismertté vált szervezetet (teljes nevén: Japánban élő Dél-koreai Állampolgárok Társasága), 1955-ben pedig az észak-koreaiak is létrehozták a Chōsen Sōrent, koreaiul Csongrjont (teljes nevén: Japánban élő Chōseni Állampolgárok Egyetemes Szövetsége). Ez utóbbi jelenleg is a KNDK de facto japáni nagykövetségének tekinthető.

A Chōsen Sōrent rengeteg pénzzel támogatta (és támogatja jelenleg is) az észak-koreai rezsim, és mivel az 50-es, 60-as években a kommunista diktatúra még jobban teljesített gazdaságilag, mint a félsziget déli részén lévő katonai diktatúra, a Japánban élő koreaiak nagy része is inkább az északi szervezet mellé állt. Sőt, mivel Dél-Korea ekkoriban nem vállalta a Japánban élő honfitársak befogadását, a 60-as, 70-es években körülbelül 90 000 zainichi koreai önként vállalta, hogy „hazaköltözik” Észak-Koreába. Nagy reményekkel indultak útnak az anyaországba, a Japánban maradó családtagok azonban gyakran soha többet nem hallottak ezekről a rokonaikról. Aki vissza akart térni Japánba, arra sok esetben munkatábor várt, és megbélyegezték mint ellenséges országból érkező, megbízhatatlan kémet. De olyan is volt, akinek más sors jutott: így például a Japánból hazaköltöző zainichik volt a jelenlegi északi diktátor, Kim Dzsongun édesanyja is.

Tanórák Japánban, a Nagy Vezér vigyázó tekintete alatt

A Chōsen Sōren tevékenységének talán legvitatottabb pontja az észak-koreai iskolák (japánul chōsen gakkō) üzemeltetése, finanszírozása Japánban. Napjainkban körülbelül 70 észak-koreai iskola üzemel Japán-szerte, s Tokióban egy a Chōsen Sōrenhez köthető egyetem is, a Korea Egyetem (japánból fordítva Chōseni Egyetem). A chōsen gakkōkban koreai nyelven folyik az oktatás, a tanárok és diákok koreai hagyományos ruhákat viselnek, s a tanórákat áthatja az észak-koreai propaganda. Minden tanteremben megtalálható Kim Ir Szen és Kim Dzsongil portréja, és a történelmet is az észak-koreai történelemszemlélet alapján tanítják, így például a diákok tanulhatnak Kim Ir Szen hőstetteiről vagy arról, hogyan győzte le az észak-koreai hadsereg az amerikaiakat (valójában sehogy). Mindezek hatására az itt tanuló diákok többsége nem tartja diktatúrának Észak-Koreát, Kim Dzsongunt jó vezetőnek gondolja, és úgy véli, mindaz, ami az elnyomó diktatúráról a hírekben szerepel, csupán nyugati propaganda. Csak keveseknek adatik meg ugyanakkor a lehetőség, hogy személyesen is ellátogassanak Észak-Koreába, és meggyőződjenek arról, mi igaz abból, amit az iskolában tanultak. A diákok tehát miközben egy modern, szabad, kapitalista országban élnek, egy elnyomó rezsimet tartanak nagyra, ahol lábbal tiporják az emberi szabadságjogokat.

Identitásválság

Napjainkban a Chōsen Sōren tagjainak száma, támogatottsága fokozatosan csökken, ám még mindig jelen van Japánban, ahogyan az észak-koreai iskolák is tovább működhetnek. Manapság is körülbelül tízezer, a koreai kisebbséghez tartozó diák tanul valamelyik chōsen gakkōban. Nehezíti azonban az iskolák működését az, hogy az észak-koreai fenyegetések hatására a japán közvélemény egyre inkább úgy véli, nem szabadna megengedni, hogy ellenséges propagandát oktassanak Japánban. Így a kormányzat igyekszik megvonni a támogatást az észak-koreai iskoláktól. Sok koreai viszont azt mondja, az észak-koreai iskola az egyetlen hely, ahol a gyerekek találkozhatnak a hagyományos koreai kultúrával, megismerkedhetnek történelmükkel. Vannak, akik azt mondják, nem azért adják gyereküket észak-koreai iskolába, mert egyetértenek az északi propagandával; csupán szeretnék, ha a gyerekük megőrizné koreai identitását is. A Japánban élő koreaiakat ugyanis egyrészről még most is hátrányos megkülönböztetés éri nemzetiségük miatt, másrészről viszont a fiatalabb generációk egyre inkább asszimilálódnak a japán társadalomba, és egyre kevéssé érzik magukat koreainak. Valahogy úgy érzik, mintha Korea és Japán között vergődnének, s erre az identitásválságra ad választ számukra az észak-koreai iskola, ahol önmaguk lehetnek. A chōsen gakkōkat és a Korea Egyetemet ugyanakkor a japán állam nem ismeri el hivatalos oktatási intézményként, így az ott végző diákok, hallgatók rendkívül nehéz helyzetben vannak a japán munkaerőpiacon. Már csak azért is, mert ha a tudásuk még megfelelő is volna, a japán cégek nem szívesen alkalmaznak olyan munkavállalót, aki egy ellenséges diktatúra híve. A kör pedig így bezárul: identitásválság után újabb válságban találják magukat. A probléma tehát sokoldalú és szerteágazó, melyre nem lesz könnyű mindenki számára megfelelő megoldást találni.

A cikk eredetileg a Mondo Magazin 2019/04. számában jelent meg. Hornos Dániel: Észak-koreaiak Japánban, in: Mondo Magazin, 2019/04, p. 42-43.

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás