Jkult,  Mondo-cikkek

Irodalmi Nobel-díjasok

A Mondo előző számaiban (2014/12, 2015/02) már bemutattuk sok olyan japán tudóst, akik munkásságukkal kiérdemelték a Nobel-díjat. Ez alkalommal a japán irodalmi Nobel-díjasok, Kawabata Yasunari és Ōe Kenzaburō életét, műveit és munkásságát vesszük szemügyre, majd röviden szót ejtünk Murakami Harukiról is, akire az elmúlt években a díj legesélyesebb várományosaként tekintettek.

Kawabata Yasunari

Japán első irodalmi Nobel-díját 1968-ban kapta Kawabata Yasunari, „nemes elbeszélő művészetéért, mely gyengéd érzékenységgel fejezi ki a sajátos japán szellemet”.

Kawabata 1899-ben látta meg a napvilágot Oszakában, egy orvos fiaként. Tragikus gyermekkora volt: négyévesen elvesztette szüleit, majd néhány év múlva nagyszüleit is, akiknél szülei halála után élt. Tizennyolc éves korától angol szakon tanult a Tokiói Császári Egyetem hallgatójaként, később pedig irodalmi magazinoknak és a Mainichi Shinbun napilapnak is írt. Szemben állt a realista irányzattal, az „újfajta érzékenységű írók” csoportjába tartozik. Hányatott gyermekévei mellett a második világháború alatti szenvedés is nagy hatással volt rá és művészetére.

Leghíresebb műve a magyarul is olvasható Hóország, melyben az elmagányosodás témájáról ír sajátosan japán, melankolikus stílusban. A regény főhőse Simamura, a fővárosban élő balettszakértő és műfordító, aki időről-időre felkeresi a Hóországot, vagyis Japán északi részét, hogy ott találkozzon Komakóval, a gésával. Simamurának ugyan családja van Tokióban, mégis beleszeret a lányba. Gondolataiban azonban egy másik lány is megjelenik, Joko, akit egyszer a vonat ablakából kitekintve látott meg, mikor Hóországba utazott. Komako és Simamura furcsa és tragikus szerelme ebben a különös világban nem teljesedhet be.

A Hóország mellett magyarul megjelent A tó, a Szépség és szomorúság, valamint a Kiotói szerelmesek című regénye, továbbá néhány rövidebb műve is. Írásaiban a magány mellett központi motívum a szépség keresése, a szerelem is. A Szépség és szomorúságban például ismét egy szerelmi történetet olvashatunk. Egyik főhősünk, Oki Kiotóba utazik, hogy régi szeretőjével, Otokóval, egy híres festőnővel találkozzon. Ott azonban egy fiatal lánnyal, Keikóval, Otoko tanítványával is megismerkedik. Vajon ki kinek a szerelme, ki milyen érzéseket táplál a másik iránt?

Kawabata számára az ismertséget a Hóország hozta meg: külföldi egyetemekre hívták előadni, valamint a japán PEN Club elnökévé is megválasztották. Bár halála előtt néhány évvel még elítélően beszélt az öngyilkosságról, végül valószínűleg Kawabata is önkezűleg vetett véget életének (ez azonban vitatott): 1972-ben, kamakurai otthonában holtan találtak rá.

Ōe Kenzaburō

A másik japán Nobel-díjas író, Ōe Kenzaburō 1994-ben nyerte el a díjat „a jelenkori emberábrázolásban sajátos képzeletvilágot teremtő, mítoszt és valóságot elegyítő költői kifejezőerőért”. 1935-ben született egy kis faluban, Ehime megyében, Shikoku szigetén. Általános iskolás korában nacionalista-militarista nevelést kapott, a világháború végét követően emiatt becsapottnak és elárultnak érezte magát, talán ez is hozzájárult pacifista nézetei kialakulásához. Kawabatához hasonlóan, tizennyolc éves korában ő is a Tokiói Egyetemre került, ahol francia irodalmat kezdett tanulni. Erősen hatott rá az egzisztencialista irányzat, szakdolgozatát Jean-Paul Sartre-ról készítette. Már ifjúkorában írni kezdett, 1958-ban pedig megkapta a fiatal japán szerzőknek odaítélhető Akutagawa-díjat. Érdekelte a közélet: kezdetben a baloldal szószólójaként politizált, majd a jobboldal felé húzott, de nem volt egyik pártnak sem a tagja. Az 1960-as években egy politikai gyilkosság inspirálta novellát jelentetett meg, mely miatt halálos fenyegetéseket kapott a japán szélsőjobboldaltól.

1963-ban született meg első gyermeke, Hikari, aki értelmi fogyatékosként jött a világra. Írói munkásságára ez nagy hatást gyakorolt: Személyes ügy című, egy fogyatékos gyermek apjáról szóló regénye tulajdonképpen félig bibliográf jellegű mű, és a szerző későbbi alkotásaiban is sokszor megjelenik a fogyatékosság motívuma.

Magyarországon is megjelent regénye, a Futball-lázadás egy család történetét, és ezzel együtt a 19-20. századi japán társadalmat, történelmet mutatja be. Főszereplőnk egy házaspár, Micuszaburó és Nacuko, illetve a férj öccse, Takasi, aki Amerikából érkezik haza Japánba. Együtt látogatnak haza szülőföldjükre, és közben felidézik családjuk múltját, a korábbi generációkra is visszamenőleg. Megfigyelhetjük, a japán történelem miként kapcsolódik a család sorsához, milyen ellentétek hatották át a korabeli társadalmi és családi viszonyokat.

Ōe napjainkban is él és alkot, valamint aktív szerepel vállal a közéletben is. Ellenzi az atomenergia felhasználását, a 2011-es fukushimai katasztrófát követően szószólója volt annak, hogy Japán hagyjon fel az atomenergiával, e célból egy tömegdemonstrációt is szervezett a fővárosban. Erősen kritizálja a jelenlegi kormányt, főleg az Abe-kabinet azon törekvését, hogy igyekeznek megváltoztatni az alkotmányt, abból kivenni a fegyverkezést tiltó, 9. cikkelyt (l. Mondo 2014/04).

Murakami a következő?

Felmerülhet a kérdés: lesz-e a közeljövőben újabb japán irodalmi Nobel-díjas? Nos, az elmúlt években az az évi díjazott bejelentését megelőzően a fogadóirodák folyamatosan a legesélyesebbnek, vagy legalábbis a legesélyesebbek egyikének tartották Murakami Harukit, ám végül egyik évben sem ő kapta meg a díjat. Murakami 1949-ben született Kiotóban, fiatal korában drámatagozaton tanult a Waseda Egyetemen, később egy dzsesszbár tulajdonosa volt, majd sokat élt külföldön, az Egyesült Államokban is. Íróként az áttörést a Norvég erdő című regénye hozta meg számára, mely először Japánban, majd az egész világon elsöprő siker lett. Munkásságát számos díjjal jutalmazták (Kafka-díj, Tanizaki Jun’ichirō-díj stb.), külföldön, így hazánkban is rendkívül népszerű író. Műveiben, melyekre főként a mágikus realizmus és a szürrealizmus jellemző, újra és újra visszatérnek a szerzőre jellemző egyedi elemek, például a macskák, a zenei utalások, a magányos, melankolikus férfi főhősök, a megmagyarázhatatlan események, a női fülek, a szürreális szerelmi légyottok. Magyarországon is sorra jelennek meg művei: legutóbb a Köddé vált elefánt című novelláskötetét, azt megelőzően pedig legfrissebb regényét, A színtelen Tadzaki Cukuru és zarándokéveit vehettük kezünkbe, mely Japánban a megjelenést követő egy hónapban egymillió példányban kelt el. Láthatjuk, hogy Murakami friss regényeit az egész világon várják rajongói, a Svéd Akadémia azonban, úgy tűnik, ez ideig nem ítélte meg úgy a szerző munkásságát, hogy az Nobel-díjat érne. És hogy mit szól ehhez maga Murakami? „Itt nincsenek hivatalos jelöltek, csak a fogadóirodák latolgatják az esélyeket. Ez nem egy lóverseny” – nyilatkozta nemrég. Való igaz, hogy nem lóverseny a Nobel-díj, de azért reménykedjünk, hogy legközelebb már Murakami fog „elsőként célba érni”!

A cikk eredetileg a Mondo Magazin 2015/03. számában jelent meg. Hornos Dániel: Japán Nobel-díjasok 3.: Irodalmi Nobel-díjasok, in: Mondo Magazin, 2015/03, p. 38-39.

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás