Mérgező kapcsolatok a 90-es években: Zutto anata ga suki datta & Dare ni mo ienai

A Live! rovatban minden alkalommal igyekszünk bemutatni azokat a legfrissebb japán doramákat, amelyek a leginkább érdeklődésre tarthatnak számot, és amelyeket a magyar nézők számára is bizalommal ajánlhatunk. Most azonban egy kicsit kizökkenünk a rendes kerékvágásból, hisz majdnem harminc évet utazunk vissza az időben, hogy megismerkedjünk a 90-es évek két meghatározó tévésorozatával, melyekben nemcsak a főszereplőket megformáló színészek azonosak, de az is, hogy mindkét dorama témája egy-egy mérgező párkapcsolat, egy-egy pszichésen zavart személyiség.

Anyakomplexus: Fuyuhiko-san

A 29 éves Miwa (Kaku Chikako) egy elegáns tokiói hotelben esküvők szervezésével foglalkozik. Sendai városából származik, ahol édesapja egy tradicionális japán édességeket gyártó kis cukrászdát vezet. Édesapja a hagyományos japán szokások híve: úgy véli, eljött az ideje annak, hogy a lány megházasodjon, így hát Miwát kész tények elé állítva közli vele, hogy kiválasztotta jövendőbelijét, egy jó nevű sendai család egyetlen fiát. Miwa kénytelen-kelletlen megismerkedik a fiatalemberrel, Fuyuhikóval (Sano Shirō), majd néhány találkozót követően meg is tartják az esküvőt.

Bár nem szerelmi házasságról van szó, Miwa számára kellemes embernek tűnik Fuyuhiko, ráadásul a Tokiói Egyetemen végzett, és jól kereső állása van egy banknál. Ám az összeköltözésüket követően Miwának hamarosan rá kell jönnie arra, hogy Fuyuhiko nem az, akinek megismerte. Kiderül, hogy a fiatal férfi valójában egy nagyra nőtt gyerek, akit teljes mértékben az édesanyja (Nogiwa Yōko) manipulál. A feleségével nem foglalkozik, bezárkózik és videójátékokkal játszik, mindeközben pedig szörnyen féltékeny is, és viselkedésével fokozatosan kétségbeesésbe hajszolja Miwát. A nő csapdában érzi magát, és ekkor egy véletlen folytán találkozik középiskolai nagy szerelmével, a rögbijátékos Yōsukéval. Vajon hogy alakul a szerelmi háromszög?

A Zutto anata ga suki datta („Végig téged szerettelek”) című sorozatot 1992-ben gyártotta és sugározta a TBS csatorna. Az eredeti tervek szerint egy szokványos szerelmi sztoriról lett volna szó, aztán egy váratlan döntéssel az egyik főszereplőből egy anyakomplexusos karaktert faragtak, megbolondították a történetet néhány abszurd és ijesztő fordulattal, így megalkotva az 1992-es év legnézettebb sorozatát. A 13%-os nézettséggel indító dorama az utolsó epizódra 34%-os eredményt ért el, a Fuyuhiko név pedig az év egyik leggyakrabban emlegetett kulcsszava lett. A sorozat főcímdala, a Southern Allstars együttes előadásában felcsendülő Namida no kiss („Könnyes csók”) című szám a doramához hasonlóképp hatalmas sikert aratott, milliós eladásokat produkálva. Mindemellett a sorozat az egyik színész, Sano Shirō későbbi karrierjét is megalapozta: annyira remekül játszotta el a pszichés beteg, kiszámíthatatlan férj karakterét, hogy már majdnem harminc éve szinte folyamatosan hasonló, őrült szerepeket szánnak neki.

Zaklatás: Mario-san

A Zutto anata ga suki datta hatalmas sikerét látva a TBS úgy döntött, 1993-ban meglovagolják az előző évi népszerűségi hullámot: felkérték a sorozat forgatókönyvíróját és producerét egy újabb dorama megalkotására. Ez lett a Dare ni mo ienai („Nem mondhatom el senkinek”), amelynek főhőseit ismét Kaku Chikako, Sano Shirō és Nogiwa Yōko személyesítette meg. Sanónak ezúttal a féltékeny zaklató szerepét szánták, még egy fokozattal rákapcsolva a korábbi sorozat őrületére.

Főhősnőnket ebben a sorozatban Kanakónak hívják, aki egy elegáns áruházban dolgozik. Itt ismerkedik meg az üzletbe betévedő Marióval, akivel hamarosan járni kezdenek, s össze is költöznek. Kanako teherbe esik, de amikor Mario bejelenti neki, hogy nem vele képzeli el a jövőjét, és nem fogja feleségül venni, úgy dönt, elveteti a babát. Miután szakít a férfival, munkahelyet is vált, itt megismeri leendő férjét, Shingót. Esküvőjük után egy társasházba költöznek, és rögtön meg is ismerkednek a szomszéd párral… aki nem más, mint Mario és felesége, egy könyvkiadó nagyvállalat tulajdonosnőjének (Nogiwa Yōko) újgazdag lánya. Véletlen lenne, hogy az exbarát a szomszédba került? Dehogy! Mario megrögzött célja, hogy Kanakót visszacsábítsa, de mindeközben a könyvkiadó igazgatói posztjára is pályázik. Mivel tudja, hogy Kanako nem meri elmondani férjének, hogy ők igazából ismerik egymást, egyre szorosabb hálót sző a szomszéd pár köré, és egyre durvuló zaklatásaival igyekszik féltékenységbe hajszolni Shingót és az őrületbe kergetni Kanakót, aki egy bizonyos ponton már senkire sem számíthat.

Merész döntés volt a közeli harminc évvel ezelőtti TBS producereitől, hogy ugyanannak a három színésznek ugyanolyan jellegű szerepeket adva, mint egy évvel korábban (Kaku a kissé naiv áldozat; Sano a pszichés gondokkal küzdő őrült; Nogiwa a kimért, gazdag anyuka), az alaptörténetet kissé megvariálva, tulajdonképpen a Zutto anata ga suki datta klónját hozták létre – de bejött! A „Fuyuhiko-őrület” 1993-ban még nem csengett le, így a színészgárda egyfajta garanciát jelentett a nézőközönség számára. A Dare ni mo ienai első epizódja a Zutto anata ga suki dattánál magasabb nézettséggel indult, s népszerűségét folyamatosan fenntartotta. Záróepizódját – amelyben a forgatókönyvíró zseniális módon kapcsolatot teremtett a két sorozat karakterei között – a nézők 33,7%-a követte, s össznézettségét tekintve a dorama az előzménysorozatánál is jobban teljesített. Főcímdala, a Matsutōya Yumi által előadott Manatsu no yoru no yume („Nyári éjszakai álom”) is túlszárnyalta a Southern Allstars sikerét, milliós eladásokat produkált, és napjainkban is népszerű retrosláger, melyet sokan szívesen énekelnek a karaoketermekben.

Bepillantás a 90-es évek japán társadalmába

Annak ellenére, hogy harminc évvel ezelőtti doramákról van szó, mindkét sorozat igazán élvezetes, fordulatos és szórakoztató, de mindezek mellett egy másik oka is van annak, amiért érdemes beszélni róluk: ez pedig az a tény, hogy a bemutatott két dorama segítségével nagyszerű bepillantást kaphatunk a buborékgazdaság kipukkadását követő időszak, a 90-es évek elejének japán társadalmába. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a felvételeken okostelefonok helyett vezetékes telefonon beszélő embereket, hatalmas nagy monitorokon korabeli programokat futtató üzletembereket, vagy tévéjátékkal játszó férjeket látunk, de azt is, hogy a harminc évvel ezelőtti japán értékrend is megmutatkozik a sorozatokban. Megfigyelhető például, mennyire más a női főhős jelleme a mai sorozatok főszereplőihez képest. Miwa és Kanako is meglehetősen elesett: nehezen jutnak el odáig, hogy ellentmondjanak például édesapjuknak vagy férjüknek. Erős tekintélyelvűséget látunk a családokban: Miwa édesapjának lánya boldogságánál is fontosabb a család becsülete, így sokszor a lányával szemben Fuyuhiko és anyja mellett áll ki; Fuyuhiko anyja pedig még akkor is ragaszkodik a fiatalok házasságának fenntartásához, amikor ők már a válás felé hajlanának. Kanako karakterét mai kifejezéssel az áldozathibáztatás mintapéldájának tekinthetjük: habár ő nem tehet arról, hogy volt barátja titkon pszichopata zaklató, mindenki a feleséget hibáztatja, őt tekintik gonosz kígyónak. A kisebb közösségeken belüli, történelmi hagyományokból is eredő, és napjaink Japánjában is tapasztalható megbélyegzés is megjelenik a sorozatban: különféle pletykák alapján ítéli el és közösíti ki főhőseinket például a lakóközösségük.

A Zutto anata ga suki datta és a Dare ni mo ienai sorozatok hatalmas sikert könyvelhettek el korukban, és 2020-ban is szórakoztatóak lehetnek a nézők számára. Emellett a 90-es évek japán társadalmának néhány ismertetőjegyét is megfigyelhetjük bennük, ám fontos, hogy ne a mai értékrendünk alapján próbáljuk megítélni a sorozat karaktereit.

ADATLAP
Zutto anata ga suki datta
dorama
Főszerepben: Kaku Chikako, Sano Shirō
Hossza: 13×50 perc
Év: 1992
Gyártó csatorna: TBS

ADATLAP
Dare ni mo ienai
dorama
Főszerepben: Kaku Chikako, Sano Shirō
Hossza: 12×50 perc
Év: 1993
Gyártó csatorna: TBS

A cikk eredetileg a Mondo Magazin 2020/12. számában jelent meg. Hornos Dániel: Mérgező kapcsolatok a 90-es években: Zutto anata ga suki datta & Dare ni mo ienai in Mondo Magazin 2020/12, p. 34-35.