A japán kapitalizmus atyja – Shibusawa Eiichi kalandos élete

Paraszti családból származott, majd az utolsó Tokugawa-sógunt, Yoshinobut szolgáló szamurájjá vált. A Meiji-restauráció hajnalán eljutott Európába, és tanulmányozta a fejlett nyugati technológiát. Több száz, ma is működő vállalat alapját tette le, végül bárói címet nyert el. Támogatta az oktatás fejlesztését, jótékonykodott. 2019-ben bejelentették: az ő képmása lesz a megújuló tízezer jenesen, idén pedig nagyszabású tévésorozat is készült életéből. Ő Shibusawa Eiichi, akit a japán kapitalizmus atyjának is szokás nevezni.

A nagyravágyó parasztgyerek

Shibusawa Eiichi 1840-ben született egy Chiaraijima nevű kis faluban (a mai Saitama megye, Fukaya város területén), Edótól (a mai Tokió) kb. 70-80 kilométerre, paraszti családba. Ebben az időben, az Edo-korban szigorú hierarchia uralkodott Japánban: a nép kasztokra volt osztva, a szamurájok (bushik) voltak az uralkodó réteg, míg a kézművesek, kereskedők, parasztok az alárendeltek. A társadalmi rétegek közötti átjárás szinte lehetetlen volt.

Eiichi családja elsősorban indigótermesztéssel és selyemhernyó-tenyésztéssel foglalkozott, de rizst és gabonaféléket is termesztettek. Egy jómódú parasztcsaládról beszélhetünk, akik a megtermelt indigóból festékanyagot készítettek, melyet sokfelé el is adtak. Emiatt, bár a parasztság kasztjába tartoztak, a családban a számolni tudás és az alapvető gazdasági ismeretek nélkülözhetetlenek voltak. A fiatal Eiichi is megtanulta ezeket a készségeket, de olvasott Konfuciuszt, és tanulmányozta a japán történelmet is. 21 évesen Edóba került, ahol megismerkedett a sonnō jōi („Tiszteld a császárt és űzd ki a barbárokat!”) ideológiával. Unokatestvéreivel úgy döntöttek, megtámadják a külföldiek yokohamai rezidenciáit, és megdöntik a sógunátus hatalmát. Szerencséjükre végül felhagytak ezzel a tervvel, így életben maradtak. Eiichi és unokabátyja ezután Kiotóba került, ahol hamarosan a későbbi utolsó sógun, Hitotsubashi (Tokugawa) Yoshinobu szolgálatába szegődtek. A parasztgyerekekből szamurájok lettek.

A világlátott szamuráj

1866-ban Yoshinobu megkapta a sóguni rangot. Eiichi, aki ekkor már közvetlenül neki szolgált, egy év múlva elkísérte a párizsi világkiállításra Yoshinobu féltestvérét, aki a sógun képviseletében volt hivatalos az eseményre. Európában megismerkedett a modern iparral, technológiával, mely lenyűgözte őt. Időközben azonban Japánban lezajlott a Meiji-restauráció: a sógun visszaadta a hatalmat a császárnak, emiatt 1868 végén Shibusawáékat is hazarendelték.

Az utolsó sógun Shizuokába vonult vissza, Eiichi pedig hálából továbbra is hű alattvalója maradt. Kísérletezni kezdett az Európában megismert részvénytársasági cégformával, valamint a modern gazdaság intézményeivel. Először csak Shizuokában tevékenykedett, de rövidesen meghívták, hogy dolgozzon a Meiji-kormányban. Közreműködött a modern mértékegységrendszer, a nemzeti bankrendszer kialakításában, dolgozott az akkori pénzügyminisztériumban, később pedig a bankjegynyomda vezetőjévé is vált. Ahogy azonban a korban sok más történelmi személyiség, ő is összekülönbözött Ōkubo Toshimichivel, a Meiji-kormány fejével, s emiatt 1873-ban lemondott hivataláról.

A sikeres vállalkozó

Még ugyanebben az évben az általa alapított 1-es számú állami bank (a mai Mizuho Bank jogelődje) élére állt – ez volt Japán legelső bankja. A továbbiakban, az 1870-es évektől egészen az 1890-es évekig részt vett az országszerte, egymás után létrejövő bankok megszervezésében. De nemcsak bankok, hanem új vállalatok létrehozásában is segédkezett. A cégek között mindenféle profilú társaság megtalálható: papíripari vállalat, hajógyár, nyomda, cementgyár vagy akár állami vasúttársaság is. Azon cégek száma, melyek megszervezésében Shibusawa Eiichi szerepet vállalt, az ötszázat is meghaladja. Helyzetével azonban nem élt vissza: sosem próbálkozott azzal, hogy egy kézben uralja ezeket a cégeket; ellenezte a zaibatsuk (nagy vállalatcsoportok, konglomerátumok) létrejöttét.

1878-ban Shibusawa más bankárokkal közösen megalapította a Tokiói Kereskedelmi Kamarát, majd pedig a tokiói tőzsde létrehozásában is részt vett. Sikeres vállalkozóként ugyanakkor az elesettek, a hátrányos helyzetűek felemelésén is dolgozott. Támogatta a szegényeket és a betegeket, és tagja volt a későbbi japán Vöröskeresztnek. Felsőfokú iskolákat alapított, melyek később egyetemekké válhattak; s az 1880-as években maga is tanított a Tokiói Egyetemen. Hangsúlyozta továbbá a nők oktatásának fontosságát is.

A köztiszteletben álló báró

Shibusawa, aki 1900-ban bárói címet kapott, már üzletemberként is részt vett különféle diplomáciai látogatások megszervezésében, így például 1902-ben Amerikába és Európába is ellátogatott; találkozott a helyi kereskedelmi és iparkamrák képviselőivel, de magával Roosevelt elnökkel is. 1909-ben bejelentette, hogy visszavonul az üzleti élettől: lemondott a cégekben betöltött tisztségeiről, és innentől kezdve a diplomáciának és az oktatásnak szentelte hátralévő életét.

Hogy az ottani japánellenes hangulatot csillapítsa, többször utazott az USA-ba, ahol egy japán hírügynökséget is létrehozott. Járt Kínában is a gazdasági kapcsolatok elősegítése céljából, és Szun Jat-szennel, a kínai köztársaság atyjával is találkozott. Az 1910-es években ismét többször járt az amerikai kontinensen, japán-amerikai együttműködési szervezetek létrehozása fűződik a nevéhez.

Eközben Japánban is folytatta tevékenységét. Szerepet vállalt egy gyermekjóléti szervezetben, és támogatta az értelmi fogyatékos gyerekek oktatását. Az 1923-as nagy tokiói földrengés idején saját költségén ételellátmányokat vásárolt, segítette az adománygyűjtő akciókat (melynek hatására vele kapcsolatban álló amerikai üzletemberektől is érkeztek adományok), és részt vett ideiglenes kórházak, szálláshelyek létrehozásában. Munkájának elismertségét mutatja, hogy 1926-ban és 1927-ben is a Nobel-békedíj egyik jelöltje volt.

Az összes vállalat és szervezet, melynek megalapításában és felvirágoztatásában Shibusawa Eiichi részt vett, és az összes olyan tevékenysége, mellyel a modernizálódó Japán fejlődését segítette, szinte felsorolhatatlan; ebben a cikkben is csak néhány kiemelésére volt lehetőség. Shibusawa 1931-ben, 91 évesen halt meg – temetésén tömegek kísérték utolsó útjára. Emléke, hatása a mai Japánban is tovább él.

Shibusawa a tízezresen

Az utóbbi időkben Japánban kibontakozó Shibusawa-lázt egy 2019-es hír indította útjára: két évvel ezelőtt, április 9-én ugyanis bejelentették, hogy 2024-től új bankjegyeket hoznak forgalomba, és a legnagyobb címleten, a tízezer jenesen Shibusawa Eiichi arcképe lesz látható. Érdekesség, hogy Shibusawa neve már korábban is felmerült, ám úgy tartották, azokat a bankjegyeket, amelyeken bajszos férfiak szerepelnek, nehezebb hamisítani, így Shibusawa akkor még kiesett a jelöltek közül. A modern technológia ma már természetesen lehetővé teszi, hogy nőket és borotvált arcú férfiakat is megjeleníthessenek a bankjegyeken.

Shibusawa a tévében

Az új bankjegyek bejelentésével még azok is megismerhették a Shibusawa nevet, akik azelőtt nem hallottak róla, hiszen szuvenírek, Shibusawa Eiichiről szóló könyvek is megjelentek a boltok polcain. Ráadásul az NHK bejelentette, hogy a 2021-es taiga dorama Shibusawa életét fogja feldolgozni, Yoshizawa Ryóval a főszerepben. A Seiten wo tsuke (Érj fel a kék égig!) címre keresztelt dorama a megszokottól eltérően nem az új év első hetében, csak februárban startolt. Ennek oka az volt, hogy a koronavírus-járvány miatt 2020-ban sok sorozat forgatása leállt, így a tavalyi taiga is szünetelt pár hétig, emiatt a tavalyi sorozat befejezése átcsúszott 2021-re. A Seiten wo tsuke gyerekkorától fogva követi nyomon Eiichi életét, és a párhuzamosan zajló történelmi, politikai folyamatokat is, kiemelkedő színészek közreműködésével. Akinek felkeltette az érdeklődését Shibusawa Eiichi élete, annak jó szívvel ajánlható az idei taiga dorama is.

ADATLAP
Seiten wo tsuke
taiga dorama
Év: 2021
Főszerepben: Yoshizawa Ryō
Hossza: 45 × kb. 50 perc
Gyártó csatorna: NHK

A cikk eredetileg a Mondo Magazin 2021/08. számában jelent meg. Hornos Dániel: A japán kapitalizmus atyja – Shibusawa Eiichi kalandos élete in Mondo Magazin 2021/08, p. 40-41.