Felnőtté válás Murakami-módra – Norvég erdő: könyv vs. film

2011 áprilisában a magyar mozikba is megérkezett Murakami Haruki Norvég erdő című regényének filmváltozata. A könyv több országban is nagy sikert aratott, összesen több mint 13 millió példányban adták el – de érdemes, vagy lehet egyáltalán ezt a sajátos stílusú szerelmi történetet megfilmesíteni?

Murakami Haruki nevével talán már mindenki találkozott legalább egyszer a könyvesboltokban, vagy akár itt a Mondóban, a könyvrovatban (pl. Mondo 09/10.) Nem csoda, hiszen bátran állíthatjuk, hogy napjainkban regényei Japán legfontosabb szellemi exportcikkei közé tartoznak. Könyveinek hangulatát, stílusát hamar megszerette a könyvolvasó közönség, a szerző pedig számos díjat szerzett meg, 2008-ban irodalmi Nobel-díjra is jelölték. Magyarországon 2006 óta a Geopen Kiadó gondozásában jelennek meg kötetei, legutóbb Tánc, tánc, tánc című művét foghattuk kezünkbe (Mondo 10/11).

Japán szerelmi háromszög és egy kis világfájdalom

A Norvég erdő 1987-ben jelent meg Japánban, és egy csapásra meghozta írója számára az elismerést. Hogy miért pont Norvég erdő? A regény címe a Beatles Norwegian Wood című slágerére utal, mely többször megjelenik a műben is. Igazából egy félrefordítással van dolgunk, hiszen a Beatles-számban szó sincs erdőről; a wood itt egyszerűen fát jelent.

Fiatalság, szerelem, szexualitás és elmúlás, fájdalom, halál kettőssége – röviden így jellemezhetnénk a könyvet, azonban a felszín alatt sokkal többről van szó. Történetünk a főhős, Watanabe Tōru visszaemlékezésével kezdődik. Tōru gyerekkorában sok időt töltött együtt barátjával, Kizukival és Kizuki barátnőjével, Naokóval, azonban egy napon Kizuki öngyilkos lett, ez pedig mély sebeket hagyott Tōruban és Naokóban is. Tōru ezután egy tokiói kollégiumba költözött, és egy magánegyetem irodalom szakán kezdett tanulni.

Ekkor 1969-et írunk. Az egyetemen mindennaposak a tüntetések, a diáklázadások korát éljük. Hősünket azonban ez hidegen hagyja, nem foglalkozik a politikával. Tōrut a szomorú melankólia és az unalmas vegetálás jellemzi: egyetemi előadásaira be-bejár, szabadidejében olvas, vagy az egyetem playboyával, Nagasawával együtt járja az éjszakát, hogy lányokat szedhessen fel. Ám ez sem szerez örömet neki, csupán napi rutinjának része.

Egyszer aztán újra találkozik Naokóval, és beleszeret a lányba. Egy együtt töltött éjszaka után azonban Naoko eltűnik. Mint később kiderül, Naokóban felszakadtak a régi lelki sebek, ezért orvosa tanácsára egy hegyi szanatóriumba vonult. Miközben időnként meglátogatja Naokót, Tōru megismerkedik egy másik fiatal lánnyal, Midorival. Tōru szereti Naokót, próbál segíteni felépülésében, de eközben akaratlanul beleszeret Midoriba is. Innentől kezdve történetünk Tōru és a két lány különös kapcsolatára épül. Midori mindvégig a fiú mellett van, miközben Tōru Naokót (is) szereti, akit azonban nem érhet el. Ráadásul a két lány olyan, mint tűz és víz: Naoko a magányos, szomorú karakter, míg Midori életvidám – mondhatni ő a pozitív pólus. Rajtuk kívül pedig ott van még Reiko, Naoko szanatóriumbéli ápolója és egyben betegtársa, aki szintén Tōrunak önti ki a lelkét. Egy dolog mindegyikükben közös: átéltek egy-egy nagy lelki traumát (például Kizuki elvesztése), amely megváltoztatta életüket. Egyesek belül hordozzák az átélt fájdalmat, másoknál a lelki sebek testi gátlásokban is megmutatkoznak. A Norvég erdő tehát a szerelem és vele együtt halál és az elmúlás megélését, ezt a felnőtté érlelő tapasztalatot járja körül könnyen olvasható, de mégis mély nyomot hagyó stílusban.

Norvég erdő a filmvásznon

A filmváltozat 23 évig váratott magára, mígnem megszületett a Tran Anh Hung rendezte alkotás. A Franciaországban élő vietnami rendező neve itthon talán A zöld papaya illata című filméről lehet ismerős, mellyel az 1993-as Cannes-i Filmfesztiválon két díjat is elnyert.

A Norvég erdő vizuális és auditív téren maximálisan kielégíti a nézőt: előbbiért a tajvani operatőr, Ping Bin Lee, míg utóbbiért Johnny Greenwood zeneszerző felelt. Csodás tájakat láthatunk csodás kamerabeállításokkal, melyek a karakterek érzéseihez is jól passzolnak. A zenei aláfestésre szintén nem panaszkodhatunk: a melódiák is tökéletesen illenek a látványhoz. Fel-felcsendül a címadó dal, a Norwegian Wood is.

A színészek játékában sem találunk semmi kivetnivalót, hitelesen alakítják szerepeiket. Külön érdemes kiemelni a Tōrut alakító Matsuyama Kenichit, akit még az élőszereplős Death Note-filmek L-jeként ismerhettünk meg, és aki itt is bebizonyította, hogy nem hiába bízták meg pont őt Tōru karakterének megformálásával. Egész idáig úgy tűnik, hogy egy jó filmmel van dolgunk. Azonban most jön a „de”…

Az adaptáció átka

A Norvég erdő filmváltozatával semmi gond nem lenne, ha képes lenne tökéletesen visszaadni a könyv nyújtotta érzéseket. Azonban tudjuk: egy filmes adaptáció általában nem (vagy inkább soha nem) tudja pontosan azt nyújtani, amit az eredeti mű. Murakami egyszerű, mégis velős stílusában, a szereplők érzéseinek pontos leírásával jól átadja azt, amit az olvasónak mondani akar – ezzel szemben a film csak erőlködik, próbálkozik, de végül inkább vontatottá és néhol már-már komikussá válik. Merjük kimondani: a könyvhöz képest a filmváltozat igencsak másodosztályú.

Persze nem is várhatjuk el, hogy egy filmes adaptáció tartalmazzon minden apró részletet a könyvből, hisz arra 133 perc koránt sem volna elég. A könyv hangulatát elég jól hozza a film, azonban Tran Anh Hung, aki egy személyben az alkotás forgatókönyvírója is, olyan fontos elemeket hagyott ki a cselekményből, amelyek nélkül az a könyvet nem ismerő néző számára érthetetlen vagy érdektelen lesz; az pedig, aki már olvasta az eredeti művet, elégedetlenül csóválja majd a fejét. Reiko (Naoko szoba- és sorstársa a pszichiátrián) karaktere például annyira elnagyolt lett (szemben a könyvvel, itt nem tudunk meg múltjáról se semmit), hogy így a film vége furcsának tűnhet a nézőnek (sajnos spoilerek nélkül erről nem lehet többet mondani). Naoko, akinek érzéseit a könyvből jól megérthetjük, a filmben egy idétlen hisztérikává változott. Ne csodálkozzunk: ha nem tudjuk, mi történt a múltjában, kevésbé érthetjük meg zaklatott lelkiállapotát.

A regényben fontos szerepet kap a szexualitás a szereplők életében, de ezt Murakami mindig fokozatosan, a jelenetekhez illően adagolja. Ezzel ellentétben a filmben már-már eltúlzottnak érezhetjük Naoko szexuális diszfunkciójának hangoztatását: amikor a lány sokadszorra is ugyanazt a problémáját emlegeti, melyre ugyanaz a reakció, a néző akaratlanul is a fejét fogja. (Jelzem, ha a filmben részletesebben megismernénk a probléma hátterét, ezzel sem lenne gond.)

„Isn’t it good, Norwegian wood?”

Félreértés ne essék, a Norvég erdő egy nagyon jó könyv. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a szépirodalmat, a lélek mélységeiről és az átélt traumák hatásairól szóló történeteket; aki szeretné megismerni, hogyan lehet a felnőtté válással járó problémákat egy sajátosan japán, sajátosan murakamis módon megközelíteni. A filmet is érdemes lehet egyszer megnézni, azonban aki olvasta az eredeti művet, számítson rá: lehet, hogy csalódni fog. Mindazonáltal a művészfilmek kedvelőinek egy alkalommal kellemes szórakozást nyújthat, és – mivel sok minden nem érthető meg csak a filmből – ösztökélheti a nézőt a regény elolvasására is. Összegezve: könyv: mindenképpen – film: csak ha muszáj. Norvég erdő – könyv vs. film: 1:0.

Norvég erdő
(regény)
Írta: Murakami Haruki
Eredeti cím: ノルウェイの森 (Noruwei no mori)
Fordította: Nagy Mónika
Kiadó: Geopen Kiadó (2008)

Norvég erdő
(japán film, 2010)
Eredeti cím: ノルウェイの森 (Noruwei no mori)
Rendezte: Tran Anh Hung
Főszereplők: Matsuyama Kenichi, Kikuchi Rinko, Mizuhara Kiko
Hossza: 133 perc

A cikk eredetileg a Mondo Magazin 2012/02. számában jelent meg. Hornos Dániel: Felnőtté válás Murakami-módra – Norvég erdő: könyv vs. film, in: Mondo Magazin, 2012/02, p. 14-15.