Az öt leghírhedtebb politikai merénylet Japánban
2022. július 8-án, miközben Nara városában egy kampányrendezvényen szónokolt, rálőttek Abe Shinzō volt japán miniszterelnökre, aki a merénylet következtében életét vesztette. Az eseményről, mely sokkolta Japánt, világszerte beszámolt a sajtó, így a magyar híroldalak is. A pacifista japán társadalomban nem gyakoriak a lőfegyverek és az azokkal elkövetett gyilkosságok, így a lakosságot is megrázta a merénylet híre. Japán történelmében ugyanakkor voltak már hírhedt politikai gyilkosságok: a közelmúlt sajnálatos történése kapcsán most bemutatjuk az öt – a szerző szubjektív értékelése szerint – leghírhedtebb japán politikai merényletet a XIX-XXI. századból.
Ii Naosuke – 1860. 03. 24.
Egy váratlan merénylet gyakran jelent valamiféle választóvonalat a politikatörténetben: ez a helyzet az Edo-kor utolsó szakaszában tevékenykedő Ii Naosuke meggyilkolásával is. Iit 1858-ban a tairónak nevezték ki, mely tisztséget csak válsághelyzetekben töltöttek be; a sógunátus szervezetében csak maga a sógun bírt nála nagyobb hatalommal. Ii így egy személyben hozhatott fontos döntéseket: szerződést írt alá az USA-val, megnyitva ezzel japán kikötőket a külföldiek előtt, s belefolyt a sóguni cím öröklésével kapcsolatos politikai vitába is. Szigorúan leszámolt az intézkedéseit bíráló ellenzékével: az úgynevezett Ansei-tisztogatás során számos riválisát végeztette ki vagy ítéltette száműzetésre. Ezzel azonban csak a magasabb rangú ellenlábasait tudta félreállítani, az alacsonyabb rangú szamurájok között megmaradt az elégedetlenség. 1860 márciusában fiatal gazdátlan szamurájok merényletet szerveztek Ii ellen: a sógun edói vára előtt támadták meg a tairót, mikor az a sógunhoz igyekezett – a merénylet a sakuradamoni (Sakurada-kapu) incidens néven vált ismertté. A sógunátus legfontosabb tisztségviselőjének meggyilkolása előre jelezte, hogy a korabeli japán társadalomban olyan törésvonalak jelentek meg, melyek lehetetlenné teszik a fennálló rend, a Tokugawa-sógunátus hosszútávú fennmaradását.
Ōkubo Toshimichi – 1878. 05. 14.
Ii Naosuke meggyilkolása még csak előrevetítette az Edo-kor végét: ahhoz, hogy Japán új korszakba lépjen, szükség volt az Edo-kor végén fellépő vidéki szamurájokra, így például Saigō Takamorira és Ōkubo Toshimichire is. A Meiji-kor elején még nem létezett alkotmány, nem voltak választások és országgyűlés sem: a sógunátus helyébe ugyan az új kormányzat lépett, annak tagjai azonban nem választások révén kerültek az ország élére, leginkább a restaurációban közreműködő szamuráj elit képviseltette magát. A két legfontosabb tag, Saigō és Ōkubo (akik gyerekkori ismerősök is voltak) egyszer összekülönbözött annak kapcsán, hogy indítsanak-e hadjáratot Korea ellen. Saigō kilépett a kormányból, s hazament Kagoshimába, ahol elégedetlen szamurájok gyűltek köré; eközben Ōkubo szinte egy személyben, ellentmondást nem tűrően irányította az országot. 1877-ben Saigō vezetésével lázadás tört ki, melyet Ōkubo parancsára az állami hadsereg levert. Ez volt talán az utolsó csepp a pohárban a kormánnyal elégedetlen szamurájok számára: 1878 májusában egy reggelen, amikor Ōkubo lovas hintójában Meiji császárhoz igyekezett, hét szamuráj útját állta, kirángatták a kocsiból, s meggyilkolták. A merénylők tettüket azzal indokolták, hogy elégedetlenek voltak többek között a polgári jogok eltiprása, az állami vagyon herdálása, a parlament és alkotmány hiánya miatt. Állítólag Ōkubo a halála előtti éjjelen álmot látott: Saigóval veszekedett, majd menekült előle, végül pedig egy szirtről a mélybe zuhant. Az álom tehát bizonyos formában beteljesült.
Itō Hirobumi – 1909. 10. 26.
Ōkubo meggyilkolása fordulatot jelentett a Meiji-korszakban: az elkövetkező években fokozatosan lecserélődtek a vezető politikusok. 1885-ben Itō Hirobumi, a mai Yamaguchi megye területéről származó államférfi lett Japán első miniszterelnöke, s haláláig négyszer is betöltötte ezt a tisztséget. Miniszterelnöksége(i) alatt számos fontos esemény történt: megszületett a Meiji-alkotmány, Japán győzedelmeskedett a japán–kínai háborúban, és létrejöttek a politikai pártok. Miután Japán protektorátussá tette Koreát, Itō lett az új tartomány helytartója. Itō nem támogatta ugyan Korea teljes bekebelezését (később emiatt is kellett távoznia a helytartói posztról), a koreaiak azonban mint az elnyomó hatalom képviselőjére tekintettek rá. 1909. október 26-án, amikor Itō a harbini (ma: Kína) vasútállomásra érkezett, egy koreai függetlenségpárti aktivista, An Junggeun hat lövést adott le rá, melyből három a mellkasát érte, s Itō életét vesztette. Ant átadták a japán hatóságoknak, s halálra ítélték, majd kivégezték. Miközben Itō Hirobumit Japánban tekintik ma is fontos államférfinak, An Junggeun Dél-Koreában számít olyan nemzeti hősnek, aki sokat tett a nép függetlenségéért. 2014-ben a harbini állomáson emléktermet is nyitottak… de nem Itō, hanem An Junggeun emlékére, a japán kormány tiltakozását kiváltva.
Inukai Tsuyoshi – 1932. 05. 15.
A militarizálódó, imperialista Japánban, különösen a 30-as, 40-es években nem voltak ritkák a politikai leszámolások. Mindenképpen fordulópontot jelentett ugyanakkor Inukai Tsuyoshi miniszterelnök meggyilkolása 1932-ben. Ebben az időszakban a hadsereg egyre inkább függetlenedett a polgári kormányzattól, és önjáróan kezdett cselekedni. Inukai igyekezett egyensúlyozni, nem behódolni a hadsereg akaratának, de hiába. A Japánban „május 15-ei incidensként” elhíresült merénylet során a japán haditengerészet tagjai puccsot akartak végrehajtani, hogy megdöntsék a kormányt – ezen akció keretén belül törtek rá Inukaira otthonában. A miniszterelnök így szólt a merénylőkhöz: „Ha megbeszélnénk, megértenétek!” – mire a fiatal katonák azt válaszolták: „Fölösleges a párbeszéd.” A puccskísérlet végül kudarccal végződött, de a közvélemény támogató hozzáállása miatt a merénylők csak nagyon enyhe büntetést kaptak. Az incidens jól jelzi, hogy innentől kezdve a hadseregé volt a döntő szó, nem pedig a választott kormányé; s a merénylők társadalmi támogatottsága is mutatja a kor militarista hangulatát.
Abe Shinzō – 2022. 07. 08.
Nagyot ugrunk az időben, egészen 2022 júliusáig. Nem arról van szó, hogy a XX. század második felében ne lettek volna politikai merényletek (volt több is, például a jakuzával való összetűzés kapcsán vagy szélsőségesek által), de Abe meggyilkolása több szempontból is kiemelkedik. Először is, Abe Shinzō a japán történelemben a leghosszabb ideig regnáló kormányfő volt: majdnem nyolc évig volt egyhuzamban Japán miniszterelnöke (az első ciklusával együtt ez majdnem kilenc év), ugyanakkor a merénylet idején már több mint másfél éve lemondott. A merénylő, Yamagami Tetsuya saját készítésű lőfegyverével követte el a gyilkosságot két lövést leadva, miután hátulról megközelítette a 67 éves Abét. Bár még zajlik a nyomozás, a hírek szerint elképzelhető, hogy a rendőrség nem védte megfelelően a volt miniszterelnököt. Abét mentőhelikopterrel kórházba szállították, ám életét már nem tudták megmenteni. Abe Shinzō politikáját korábban sok szempontból érték kritikák (pl. a biztonságpolitikával vagy a Yasukuni-szentély meglátogatásával kapcsolatban, l. Mondo 2014/04), ám a merénylő indítéka eltérő volt. Yamagami úgy vélte, Abénak köze lehet a Dél-Koreában alapított Egyesítő Egyház nevű vallási szektához, mely állítása szerint agymosással adósságcsapdába juttatta anyját. Nem konkrét politikai intézkedések miatti tiltakozásul, hanem azért gyilkolta meg Abét, mivel úgy gondolta, a volt miniszterelnök segített az egyház terjeszkedésében. A részletek még nem teljesen világosak, mindenesetre az biztos, hogy az Abe elleni merénylet váratlanul érte és megdöbbentette a japán társadalmat, s az esemény még hosszú időkre az elemzők, szakértők, történészek kutatásának tárgya lesz.
A cikk eredetileg a Mondo Magazin 2022/08. számában jelent meg. Hornos Dániel: Az öt leghírhedtebb politikai merénylet Japánban in Mondo Magazin 2022/08, p. 46-47.
