Megújul (és gyengül) a jen – A japán fizetőeszköz története és jelenlegi helyzete
Idén júliusban a Japán Nemzeti Bank egy új bankjegy-sorozatot vezetett be a szigetországban, ezzel fokozatosan lecserélve a húsz éve forgalomban lévő papírpénzeket. Mindeközben pedig a japán jen 38 éve nem látott szintre gyengült a dollárral szemben, egyesek számára új üzleti lehetőségeket, mások számára pedig komoly fejtörést okozva. E két esemény apropóján most röviden áttekintjük a japán pénz történetét, bemutatjuk az új bankókat, és szót ejtünk a gyenge jen témájáról is.
A japán pénz története röviden
Japánban a pénz története, más országokhoz hasonlóan, az ókori cserekereskedelemig vezethető vissza. Ekkor még különféle terményeket, tárgyakat cserélgettek egymás között az emberek, majd fokozatosan elkezdtek bizonyos dolgokat mint fizetőeszközt használni: így például a rizs, a só vagy a posztó töltötte be a pénz szerepét. A 600-as évek végén aztán kínai mintára elkezdtek pénzt verni, 708-ban pedig megszületett a wadō kaichin nevű érme. Nevét a rajta szereplő írásjegyekről (和同開珎) kapta, s a kerek érme közepén négyszögletű lyuk tátongott. A 900-as évek közepéig összesen tizenkét fajta pénzt vertek Japánban, de azután egészen a XVI. századig nem gyártottak új pénzt, hanem kínai érméket „kölcsönöztek”. Toyotomi Hideyoshi uralkodásának idején kezdődött ismét meg a pénzverés, majd az 1600-as években, az Edo-korban egységesítették a pénzrendszert. Ekkoriban arany-, ezüst- és rézpénzek is forgalomban voltak. A legértékesebb a vékony, hosszú, lapos aranypénz volt; az ezüstpénzt súlyra mérték; a rézpénzt pedig kan’ei tsūhónak nevezték (a rajtuk szereplő felirat alapján: 寛永通宝), és annyi volt belőlük, hogy még manapság is néhány száz jenért beszerezhetők számos régiségboltban. Ez a rendszer egészen az Edo-kor végéig fennállt, amikor is a külföldiek megjelenését követően hatalmas mennyiségű aranypénz áramlott ki az országból.
A XIX. század végén, a Meiji-restauráció idején Japán átvette a modern bankrendszert, bevezette a modern valutarendszert. 1871-ben jött létre a jen, Japán hivatalos fizetőeszköze, melynek váltópénze a sen és a rin volt (1 jen = 100 sen = 1 000 rin). 1882-ben megalapították a Japán Nemzeti Bankot, amelynek feladata lett a pénzrendszer felügyelete, három év múlva pedig kiadták az első bankjegyeket is. Az elmúlt kb. 150 évben aztán több alkalommal lecserélték a bankjegysorozatokat, a közelmúltig pedig a 2004-ben kibocsájtott, úgynevezett „E-sorozat” volt forgalomban. A 10 000 jenesen azonban már 1984 óta változatlanul a híres japán író, filozófus és pedagógus, Fukuzawa Yukichi arcképe volt látható, így az ő neve a negyven év alatt a szlengben egybeforrott a legnagyobb címletű bankjegy megnevezésével.
Megújuló bankjegyek
Fukuzawa Yukichi neve azonban már nem sokáig maradhat a legnagyobb címletű bankjegy szinonimája, idén július 3-án ugyanis, húsz évvel az előző sorozat bevezetése után, megjelentek a legújabb japán bankjegyek, amelyek fokozatosan fogják felváltani a Fukuzawáék arcaival díszített papírpénzeket. Az új sorozattal a Japán Nemzeti Bank célja az, hogy hamisításbiztossá tegye a jent. Ennek érdekében különféle új technológiákat hívtak segítségül, így például a pénzek egy része holografikus hatást keltő lett, valamint a látásukban korlátozottak számára is tapintás alapján könnyen megkülönböztethetővé tették az egyes bankjegyeket. Ezenkívül az eddigi bankjegyek középső részén kandzsival szerepeltetett címleteket nagy méretű arab számokra cserélték, hogy azok még könnyebben azonosíthatók legyenek, akár külföldiek számára is. (A kandzsis számok is megmaradtak, de átkerültek a pénzek fölső részére.)
Természetesen megváltozott a bankjegyek alapvető dizájnja és a pénzeken szereplő arcok, képek is. Az új 1 000 jenes előoldalán mostantól Kitasato Shibasaburō bakteriológus, a japán orvostudomány atyja látható, aki többek között a tetanusz orvoslásában jeleskedett; a hátoldalon pedig a világszerte jól ismert Hokusai-fametszet, a Kanagawai Nagy Hullám látható. Az 5 000 jenes bankjegy hátoldalára a japán akác került, míg az előoldalon továbbra is egy hölgy látható, mégpedig Tsuda Umeko, az első japán nő, aki külföldön tanult, és aki később számos helyen tanított, ezzel hozzájárulva a nők társadalmi státuszának emeléséhez. A legnagyobb címlet, a 10 000 jenes előoldalát pedig a japán kapitalizmus atyja, Shibusawa Eiichi arcképe díszíti (életéről és munkásságáról lásd cikkünket a Mondo 2021/08 számában), a hátoldalon pedig a tokiói vasútállomás épülete látható.
Az új bankjegyek párhuzamosan lesznek forgalomban a régiekkel mindaddig, amíg a korábbi sorozat ki nem kopik a használatból. Az átállás azonban nem egyszerű: számos üzletben, étteremben új automatákat kellett beszerezni, amelyek az új típusú papírpénzeket is tudják kezelni, és ez nagy befektetést igényelt. Emiatt voltak olyan kisebb üzletek is, amelyeknél úgy döntöttek, egyelőre nem cserélik le gépeiket, szükség esetén majd az eladó fog pénzt váltani. Így sokan azt feltételezik, hogy az új bankjegysorozat bevezetése leginkább a készpénz nélküli (cashless) fizetési módszerek elterjedését fogja elősegíteni az egyébként mindeddig nagyon készpénz-orientált szigetországban.
Gyenge jen
De nemcsak az új bankjegysorozatra való áttérés okoz fejtörést Japánban a jen kapcsán, hanem a valuta gyengélkedése is. Az elmúlt években ugyanis hatalmasat gyengült a japán fizetőeszköz mind a dollárral, mind az euróval, de még a kínai jüannal szemben is. Jelen cikk írásának pillanatában egy amerikai dollár 161,56 jent ér, ami 38 éves rekord: 1986 óta nem volt példa arra, hogy ennyire gyenge legyen a jen. Összehasonlításképp: egy éve még a 140-es tartományban mozgott ez az érték, három éve pedig 110 jen körül mozgott egy dollár ára. A japán jen még a szintén nem túl izmos magyar forinthoz képest is gyengélkedik: míg tavaly ősszel egy jen kb. 2,8 forintot ért, jelenleg az árfolyam 2,3 környékén mozog.
Mindez a Japánba készülő turistáknak és a turizmusból élő japán vállalkozásoknak kedvez, egyben serkenti is egyes, sokak által látogatott látványosságok túlzsúfoltságát, a túlturizmus jelenségét. Eközben a külföldre készülő japánokat nehezen érinti a gyenge jen: egyre kevesebben engedhetnek meg maguknak egy tengerentúli utazást, hiszen sokak fizetése nem emelkedett a jen gyengülésével azonos ütemben. Szintén hasznos a gyenge jen a japán export számára, ugyanakkor a Japánba irányuló importot (energia, élelmiszer) drágítja, ez pedig meglátszik az inflációban is, ami az elmúlt időszakban volt, hogy a 3-4%-ot is meghaladta. A tavaly a 20% fölötti inflációt is megélő Magyarországról nézve ez az érték megmosolyogtató lehet, de a sokáig a defláció (negatív infláció) állapotában lévő Japánban már ez a 3-4% is magasnak számít.
És hogy mit hoz a jövő a jen számára? Nos, jelen pillanatban nem tudni: annyit látunk, hogy időnként az árfolyam hirtelen erősödéseket mutat – mintha valaki megrángatná –, hogy aztán visszagyengüljön. A japán állami szervek azonban nem kommentálták az arra irányuló tapogatózást, hogy történt-e valamilyen intervenció az árfolyam védelme érdekében. Sokan ugyanakkor úgy vélik, a 160 körüli árfolyam lehet az a mélypont, amelynél tovább nem fogják engedni gyengülni a valutát – igaz, ugyanezt mondták pár hónappal korábban a 150-es szintre is.
Keretes:
2000-ben vezették be a különleges, 2 000 jenes bankjegyet, ami azonban nem terjedt el széles körben, így a legtöbb automata sem fogadja el ezeket. Mivel viszonylag kevés van belőlük forgalomban, szerencsésnek számít, akinek valahol ilyen címletben adnak vissza.
A cikk eredetileg a Mondo Magazin 2024/08. számában jelent meg. Hornos Dániel: Megújul (és gyengül) a jen – A japán fizetőeszköz története és jelenlegi helyzete in Mondo Magazin 2024/08, 42-43.
