Cikkek, publikációk,  Jkult,  Mondo-cikkek

Karafuto – Egy valaha volt japán tartomány nyomában – Dél-Szahalin a japán fennhatóság idején

A Mondo hasábjain már rengeteg japán régiót, várost bemutattunk, és Japán történelméről is már sok szó esett. Most térben kissé elszakadunk a szó mai értelmében vett japán területektől, és időben is visszautazunk cirka száz évet, hogy felfedezzünk egy valaha létezett japán tartományt: ez nem más, mint Karafuto, azaz a napjainkban Oroszországhoz tartozó Szahalin szigete.

Őslakosok és hódítók

Karafuto, azaz Szahalin szigete az eurázsiai kontinenstől keletre, Hokkaidō szigetétől pedig északra fekszik. A szigeten ősidők fogva különféle nomád népek éltek, így például szahalini ainuk, valamint a nyivh (gilják) és uilta (oroksz) népek. Az itt élő ainuk saját nyelvükön úgy nevezték lakhelyüket mint „a sziget, melyet az istenségek a folyó torkolatához teremtettek”, hisz Szahalin partjával átellenben található az Amur folyó torkolata. A sziget partjainál a történelem során többször megjelentek a japánok és az oroszok is, ám a gyarmatosítás, a nagyhatalmak terjeszkedésének korában, az 1800-as évek közepétől kezdve egyre inkább vitatott lett Hokkaidō (akkori nevén Ezochi), Szahalin és a környező szigetek hovatartozása. 1867-ben a japánok és az oroszok megállapodtak, hogy közös területként kezelik Szahalint, ahol mindkét nép letelepedhet. 1875-ben aztán újabb egyezmény született, miszerint Szahalin az oroszoké, a Chishima-szigetek (Kuril-szigetek) pedig a japánoké lettek.

Szahalin tehát teljes orosz fennhatóság alá került, és ez az időszak egészen a japán-orosz háború lezárásáig, 1905-ig tartott. Ekkor ugyanis a portsmouth-i békeszerződésben úgy határoztak, hogy Szahalin határát az 50. szélességi foknál húzzák meg. A sziget déli része így a Japán Császárságé, míg az északi rész az Orosz Birodalomé lett, ezáltal Japánnak szárazföldi határvonala alakult ki. Dél-Szahalint, azaz Karafutót 1907-ben beillesztették a japán közigazgatási rendszerbe, a helységek japán kandzsis neveket kaptak, és megkezdődött az új terület fejlesztése is.

Karafuto a japán uralom idején

Az imperialista Japán nagyban támaszkodott gyarmataira és az ottani erőforrásokra, így Karafutóra is. A szigeten a mezőgazdaság és a halászat mellett a papírgyártás, az ipar és a bányászat lett meghatározó, és az új munkalehetőségek hatására megindult a szigetre történő betelepülés is Japán minden tájáról. Emellett a japán uralom alatt álló Koreából is érkeztek munkások: volt, aki szabad akaratából jött, és volt, akit kényszerítettek. Így a népesség a japán uralom idején az eredeti tizenötszörösére nőtt. Karafutón két nagy japán várost kell kiemelnünk, ezek egyike a déli kikötőváros, Ōdomari (mai nevén Korszakov), valamint a tartomány székhelye, Toyohara (mai nevén Juzsno-Szahalinszk). Kiépültek a településeket, kikötőket és egyéb fontos csomópontokat összekötő vasútvonalak, s Hokkaidō legészakibb városából, Wakkanaiból komp szállította az utasokat Ōdomariba (az utazás 8 órát vett igénybe). Japán nyelvű rádióadást is sugároztak, japán újságok is megjelentek a szigeten. Japán főszigetein is igyekeztek népszerűsíteni Karafutót, így például karafutói utazásra invitáló hirdetések is megjelentek ekkortájt. A szigetet felkereste a koronaherceg, a későbbi Shōwa császár, valamint a népszerű regényíró, Miyazawa Kenji is.

Az 50. szélességi foknál lévő államhatárra határőrséget állítottak, s olyan határköveket helyeztek el, melynek egyik oldalán kandzsival a Nagy Japán Birodalom felirat, másik oldalán cirill betűkkel az Orosz Birodalom felirat szerepelt. Az 1940-es években, a japán uralom végnapjaiban egyre szigorúbban őrizték a határt: miután egy ismert színésznő, Okada Yoshiko egy forgatókönyvíróval együtt a Szovjetunióba szökött, rendeletbe adták, hogy illetéktelenek meg sem közelíthetik az államhatárt.

Szahalin a második világháború alatt és azután

Japán az 1940-es években fokozatosan növelte katonai jelenlétét Karafutón, a második világháború utolsó évében pedig heves harcok bontakoztak ki a szovjetek és a japánok között a sziget területén. 1945. augusztus 9-én a Szovjetunió a Japánnal kötött megnemtámadási szerződést megszegve offenzívát indított Japán ellen. A Vörös Hadsereg gyorsan haladt előre: két hét alatt, augusztus 25-éig Karafuto egész területét meghódították. A szovjet támadás idején történt a később sok művet, filmet (lásd keretes írásunkat) megihlető maokai postai incidens is. A Maoka településen lévő postahivatalban fiatal, tizenéves lányok teljesítettek szolgálatot mint telefonkezelők. A háború végnapjaiban Japán megkezdte a civil lakosság (elsőként az idősek, nők, gyerekek) kimenekítését a szigetről, a telefonkezelők viszont úgy döntöttek, maradnak a végsőkig. Amikor a szovjetek már a várost ostromolták, tizenkét telefonista lány közül tízen ciánkálit vagy morfiumot vettek be, s így vetettek véget életüknek. A hátramaradó két lány is hasonlóképp tett volna, ám egy másik postai alkalmazott megmentette őket, így az ő elbeszéléseikből ismerhetjük a tragikus történetet. A mártírhalált halt lányoknak Wakkanai városában emlékművet emeltek; egy másik emlékmű, a „jég és hó kapuja” pedig a Karafutón elhunyt összes japán állampolgárt gyászolja.

Miután a Vörös Hadsereg elfoglalta egész Szahalint, megkezdődött a japán állampolgárok repatriálása. Itt kell szót ejtenünk a dél-szahalini őslakosokról: a nomád népekhez tartozó személyek a japán uralom alatt japán állampolgárságot kaptak, emiatt a szovjet megszállást követően sokukat japánnak tekintették, és Hokkaidóra vagy Japán más részeire telepítették őket. A Szahalinon dolgozó koreaiak közül mindazonáltal több tízezren a Szovjetunióban maradtak.

Szahalin tehát a második világháború vége óta orosz fennhatóság alatt áll, ahogyan a Kuril-szigetek is. Ez utóbbiak közül négyet Japán „északi területeknek” nevez, és visszakövetel Oroszországtól; a területvita miatt mind a mai napig nem zárta le békekötés a lassan nyolcvan éve zajlott háborút. Karafuto, azaz Szahalin esetében kissé más a helyzet: ugyan ezen sziget hovatartozása sincs teljes mértékben tisztázva, Japán állami szinten nem hangoztatja proaktívan, hogy igényt tartana rá.

Manapság Szahalin Oroszország egyik kevésbé fejlett részének számít, így például a székhely, Juzsno-Szahalinszk arról hírhedt, hogy itt a legmagasabb a fiatalkorú bűnözés aránya az országban. A szovjet érában épült tömbházak és más épületek mellett a japán uralom nyomai is látszanak a szahalini városokban: így például a régi toyoharai megyeháza múzeumként funkcionál, de megmaradt sintó szentély is, s a mai szahalini vasútvonalak is a japán uralom emlékét őrzik. Napjainkban a sziget az ún. „Szahalin-projekt” kapcsán lehet ismert: olaj és földgáz bányászatát, lelőhelyek feltárását kezdték meg itt. A japán-orosz kapcsolatok terén pedig előremutató dolog lehet az, hogy az utóbbi években nyáron ismét kompjárat indult Wakkanai és Korszakov között; a wakkanai helyi iskola növendékei pedig felkeresték Szahalint, hogy bejárják azokat a helyeket, ahol nagyszüleik nemzedékéből sokan életük jelentős részét töltötték.

Filmek, animék Karafutóról

Az egykori japán tartomány a populáris kultúrában is sok művet megihletett. A témáról szóló legismertebb mű egy 1974-es film, a Hyōsetsu no mon – Karafuto 1945 Natsu, mely a háború végnapjait, a karafutói japán-szovjet harcokat mutatja be. 2008-ban a Nihon TV mutatott be Kiri no hi címmel egy tévéfilmet, mely a maokai telefonisták tragikus történetét dolgozza fel. Hasonlóképp a háború végnapjaiban, Karafutón játszódik a Sensō ga owatta natsu ni című 1990-es egészestés animefilm is. Ki kell emelnünk a Golden Kamuy című mangát/animét is (Mondo 2020/06), melyben a történet egy része (az anime 3. évada) Karafuto szigetén (a déli és az északi területeken egyaránt) játszódik, s melyből alaposan megismerhetjük az 1900-as évek eleji Szahalint, a nomád népek kultúráját, a sziget flóráját és faunáját.

A cikk eredetileg a Mondo Magazin 2021/12 számában jelent meg. Hornos Dániel: Karafuto – Egy valaha volt japán tartomány nyomában – Dél-Szahalin a japán fennhatóság idején in Mondo Magazin 2021/12, p. 44-45.

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás