Anime,  Cikkek, publikációk,  Mondo-cikkek

„Dobozba zárt” rendőrnők – Hakozume: Kōban joshi no gyakushū

Ha Japánban jár-kel az ember, minden városban, azon belül pedig több helyen is láthat kicsi, a magas épületek között szinte apró dobozra hasonlító épületeket KOBAN felirattal. Ezek a helyi rendőrőrsök, ahol a rend őrei a környék biztonságát felügyelik, de készségesen segítenek az embernek akkor is, ha mondjuk elhagyta a pénztárcáját, vagy ha például útbaigazításra van szüksége. Egy ilyen kis rendőrőrs mindennapjaiba enged betekintést a Hakozume című anime, mely egy több éve futó, nagy sikerű manga feldolgozása.

Közalkalmazott? Végül is az…

Kawai Mai sosem akart rendőr lenni. Nem vonzotta ez a hivatás, nem rajongott különösképpen sem a szirénázó rendőrautókért, sem az egyenruháért, sem a fegyverekért. Csupán az lebegett a szeme előtt, amit egy a rossz munkakörülményeiről hírhedt, úgynevezett „fekete vállalatnál” dolgozó édesapja emlegetett neki: légy közalkalmazott, és akkor biztosítva lesz a megélhetésed! Így is döntött, közalkalmazottnak jelentkezett, aztán úgy alakult, hogy a rendőrségnél kötött ki. Végül is a rendőr is közalkalmazott… Egy fiktív kisváros, Machiyama rendőrőrsén dolgozik, de nincs különösebben nagy motivációja, és már azon is gondolkodik, inkább felmond, mintsem ezt a munkát végezze nyugdíjas koráig. Elkészíti felmondólevelét, és már-már oda is adja felettesének, ám épp ekkor derül ki, hogy új kolléganő érkezik melléje. Azt beszélik, a gyönyörűszép Fuji Seikót azért helyezték a machiyamai rendőrőrsre, mert korábbi szolgálati helyén bántalmazta kollégáit. De hamar kiderül, hogy nem ez az igazság, s Kawai egy igazi mentorra lel Fuji személyében. A tapasztalt rendőrnő minden helyzetet ügyesen megold, és jó példát állít Kawai számára. Hamarosan aztán megismerkedünk két férfi rendőrrel, Yamadával és Minamotóval is, így négyük kis csoportjának kalandjait követhetjük nyomon az epizódok során. Ne gondoljunk valamiféle komoly krimire vagy nyomozásra: itt a rendőrök tényleg hétköznapi kisemberek hétköznapi ügyeit oldják meg. És persze a rendőrök mindennapos, ügyes-bajos dolgai is szóba kerülnek, mind például az, miért is nehéz rendőrként randizni, vagy hogyan gyűlik meg a zsaruk dolga egy-egy problémásabb állampolgárral.

Rendőrből mangaka

A fiatal rendőrnő és kollégái mindennapjait bemutató történet eredeti mangaváltozata 2017-ben indult a Morning című magazinban. A sorozat szerzője Yasu Miko, aki korábban nem foglalkozott mangarajzolással, a Hakozume (amely egyébként japánul egy jópofa szóvicc: a hakozume kandzsival írva azt jelenti, dobozba zárva, dobozba csomagolva – ugyanakkor itt a „doboz” kifejezés a pici rendőrőrsre vonatkozik) a debütáló alkotása. Mivel foglalkozott akkor helyette? Nos, a fönti alcím meg is adja a választ: ő maga is „dobozba zárt” rendőrnő volt tíz éven keresztül. Érdekes módon nem valamiféle gyerekkori álom vezérelte abban, hogy rendőrből mangarajzolóvá váljon, és nem is voltak korábbi próbálkozásai, egyáltalán nem foglalkozott mangákkal egészen a Hakozume megszületéséig. Művével kifejezett célja volt, mégpedig az, hogy megismertesse a rendőri hivatást az olvasókkal. Az alkotásnál persze volt egy titkos fegyvere: rendőrkorában a vallomások alapján fantomképek megrajzolása volt a szakterülete, ezt a tehetségét pedig kamatoztathatta a mangarajzolásban is.

A Hakozume mangaváltozatának népszerűsége azóta is töretlen, ez ideig összesen húsz kötet jelent meg a sorozatból, és még nem zárult le. 2021-ben a Hakozume elnyerte a Shōgakukan mangadíját is az általános közönségnek szánt művek kategóriájában.

Mi lehet a Hakozume titka, mi az, ami megragadja az olvasót vagy a nézőt? Ami a rajzolásmódot illeti, nem nevezhetjük a karakterábrázolást kifejezetten szépnek. Mindenképpen jellegzetes az arcok, szemek ábrázolása, ami az animeváltozatban is visszaköszön, de semmiképp sem a rajzolás vagy az animáció az, ami megragadja az embert, sokkal inkább a történet és időnként hősies, időnként csetlő-botló, emberi szereplők. Yasu Miko rendőrként szerzett tapasztalatait felhasználva hitelesen mutatja be a japán rendőrszakmát, annak árnyoldalaival (például a japán rendőrök gyakori negatív reputációjával) együtt is.

Szerethető karakterek rajzoltan és élőben

A humoros jelenetekben és hamar megszerethető karakterekben bővelkedő mangasorozat tehát nagy népszerűségre tett szert a japán olvasók körében, és így az sem volt váratlan, hogy 2021-ben bejelentették: élőszereplős sorozat készül a Hakozuméból, melyben Kawai Mai szerepét Nagano Mei, Fuji Seiko szerepét pedig Toda Erika fogja játszani. A Hakozume – Tatakau! Kōban joshi címmel futó dorama 2021 júliusában indult a Nihon TV műsorán, és végül 9 epizóddal zárult. Sajnálatos módon Nagano koronavírus-fertőzése miatt két hetes forgatási szünetet voltak kénytelenek beiktatni, ekkor a korábbi epizódokból és kivágott jelenetekből összeállított különkiadást sugároztak. A sorozat a szezon egyik legsikeresebbike lett, rengetegen ismerték és szerették meg Kawai és Fuji jópofa párosát, amihez persze az is hozzájárult, hogy a színészek nagyon jól tudtak azonosulni az eljátszott karaktereikkel. Talán az élőszereplős változat sikere is hozzájárulhatott ahhoz, hogy nagyon hamar, már 2021 őszén megjelent a hír: animeváltozat is készül a Hakozuméból.

Az anime, melynek gyártásáért a méltán híres Madhouse Stúdió felelt, idén januárban debütált Japánban. Ami az animációt illeti, ahogyan fentebb is említettem, az eredeti mangában szereplő jellegzetes ábrázolásmód az animeváltozatban is megmaradt, ezenkívül pedig nem lehet okunk a panaszra (na jó, jelen sorok szerzőjét a CGI-rendőrautók és azok furcsán sikló mozgása irritálja, de ez egyéni ízlés kérdése), ám ennél a történetnél nem is az a cél, hogy a különlegesen szép látványvilág vegye le a nézőt a lábáról. Maga a történet is egyszerű: a rendőrnők mindennapjaiból látunk rövid jeleneteket – az epizodikus felépítésű sorozatban gyakran a 25 perces epizódok is ketté vannak szabdalva, és két különböző történetet láthatunk egy részen belül. Ezek a történetek a legtöbbször humoros csomagolásban érkeznek, de gyakran komoly drámák húzódnak meg a háttérben. Van itt szó családon belüli erőszakról, elkóborolt demens bácsikáról, idős édesapját egyedül ápoló anyukáról és fiáról, vagy például metrón taperoló perverzről is. Láthatjuk, hogyan igyekszik megoldani ezeket az ügyeket a még kezdő Kawai, és hogyan áll hozzá mindehhez a tapasztalt rendőrnő, Fuji – ugyanakkor éles a kontraszt a férfi rendőrpáros, Minamoto és Yamada, valamint a két rendőrnő hozzáállása között is. A négy főhős néhol egymást ugratva, időnként bajba kerülve, de ügyesen kiegészíti egymást, és mindez egy olyan érzést ad, hogy a karakterek valahogy közel állnak hozzánk, hétköznapi emberekhez, nézőkhöz is.

Az animeváltozat első néhány epizódjának történeteiben vannak ugyan átfedések a doramaváltozattal, de azután alapvetően más sztorikat ismerünk meg az élőszereplős és az animációs feldolgozásban. Ezenfelül a doramában egy a háttérben meghúzódó és az utolsó epizódokban fontos szerepet játszó történetszál is gazdagítja a sztorit. Összességében nézve egy kedves, szórakoztató sorozatról van szó, amely el is gondolkodtatja a nézőket és mosolyt is csal az arcukra. Ajánlott egy próbát tenni akár az anime-, akár az élőszereplős változattal!

ADATLAP
Hakozume – Kōban joshi no gyakushū
anime
Év: 2022
Hossza: 13 × kb. 25 perc
Stúdió: Madhouse

A cikk eredetileg a Mondo Magazin 2022/04. számában jelent meg. Hornos Dániel: „Dobozba zárt” rendőrnők – Hakozume: Kōban joshi no gyakushū in Mondo Magazin 2022/04, p. 22-23.

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás