Jkult,  Mondo-cikkek

Az Okinawa-szigetek – Japán álomszigete(i)

Ha valakinek azt mondjuk, Japán, általában Tokió, Kiotó, a Fudzsi, és ezekhez hasonló helyek jutnak az eszébe, a szubtrópusi éghajlatú, egyedi kultúrával rendelkező Okinawára csak kevesen asszociálnak. Cikkünkben most e különleges vidéket vesszük alaposabban szemügyre.

A Ryūkyū Királyságtól az amerikai bázisokig

Okinawa legnagyobb szigete több mint 600 km-re fekszik Kyūshūtól (Japán négy főszigete közül a legdélebbre fekvő), a leginkább délen található kisebb szigetek pedig már közelebb vannak Tajvanhoz, mint Japánhoz. Ez a fajta elszigeteltség, a japán központtól való távolság és a kínai területekhez való közelség rá is nyomta bélyegét az okinawai kultúrára. A 15. században egy önálló királyság jött létre itt, melyet Ryūkyū Királyságnak neveztek. Az állam élénk kereskedelmi kapcsolatban állt a környező országokkal, így Kínával és Japánnal is. A királyság fennállása során egyfajta hintapolitikát folyatott a két nagyhatalom között. Először Kína vazallusa lett, majd később, az Edo-korban egy japán daimyō is vazallusává tette, így innentől az állam két nagyobb hatalomnak is hűséggel tartozott. A Ryūkyū Királyság korából származnak az Okinawán napjainkban is látható várromok, azaz a gusukuk, illetve a világörökség részének nyilvánított Shuri vár is, mely Okinawa megyeszékhelyén, Nahában található.

A Meiji-restaurációt követően a modern japán állam egyik legfontosabb teendője volt saját határainak meghatározása. 1872-ben a Ryūkyū Királyságot Japán részének nyilvánították, 1879-ben pedig a királyság helyén létrejött Okinawa megye. A II. világháborúban aztán ismét az események középpontjába került a sziget: 1945-ben az amerikai sereg elérte Okinawát, és kezdetét vette a több tízezer civil áldozatot is követelő véres harc. Japán kapitulációját követően az amerikai sereg a szigeten maradt, és katonai bázisokat rendezett be. Ugyan Japán visszanyerte szuverenitását 1952-ben, Okinawa 1972-ig az amerikaiak irányítása alatt maradt. 1972-től a szigetek ismét Japán részét képezik Okinawa megye néven, az amerikai hadi bázisok azonban továbbra is jelen vannak…

Uchinaanchū – az okinavai emberek

Az okinawai japánokkal (ahogy ők nevezik magukat: uchinaanchū) kapcsolatosan számos hiedelem, sztereotípia él Japánban. Ilyen például az, hogy az okinawaiak meglehetősen ráérősek, nem sietnek sehová, vagy az, hogy szerények, szégyellősek. Bár egy ember tapasztalata természetesen nem szolgálhat megdönthetetlen bizonyítékként, én ez utóbbit csak megerősíteni tudom. Amikor a helyi buszon utaztam, meglepett, hogy a kétszemélyes üléseken mindenhol csak egy valaki ül, az új felszállók inkább kapaszkodva végigállják az utat. Egy Okinawán élő, nem okinawai származású japán ismerőst megkérdeztem erről a jelenségről, a magyarázat szerinte is az, hogy az okinawaiak túl szégyenlősek ahhoz, hogy egy idegen mellé leüljenek.

Emellett az Okinawán élők meglehetősen békeszeretők és háborúellenesek is. A II. világháború és azt követő időszak konfliktusai az amerikai katonákkal mély nyomot hagytak a lakosságban. Nemrég készült közvélemény-kutatások szerint az okinawaiak több mint 80%-a ellenzi az amerikai katonák jelenlétét a szigeten. Ez a markáns vélemény tükröződik a tavaly decemberi választási eredményeken is. Míg Japán legtöbb részén elsöprő győzelmet aratott a meglehetősen Amerika-barát, nem feltétlenül pacifista kormány, Okinawán egyetlen mandátumot sem szereztek, a kommunisták és a szocialisták viszont épp hogy csak Okinawán szereztek helyeket.

Flóra és fauna

Okinawán, szubtrópusi éghajlatának köszönhetően a növény- és állatvilág is meglehetősen eltér a négy japán főszigeten megszokottól.

Több kisebb szigeten, így például a Nahából kétórás kompúttal megközelíthető Kerama-szigeteken is turistacsalogató program a búvárkodás: az óceánban gyönyörű szép korallokat, teknősöket, és számos különleges, furcsa színekben pompázó halat láthatunk. Decemberben érkeznek a szigetek környékére a bálnák, így ilyenkor bálnanéző hajós programokon is részt vehetünk. De akinek hozzám hasonlóan nem volt lehetősége se búvárkodni, se bálnákat nézni (csupán az egyik sziget, Zamami hatalmas virágait és óriási pillangóit láttam élőben), az se csüggedjen: Okinawa szigetének északnyugati részén található a Churaumi Akvárium, Japán egyik legnagyobb, leglátványosabb akváriuma. Itt megismerkedhetünk az okinawai szigetvilág szinte összes tengeri élőlényével, a legnagyobb teremben látható hatalmas bálnák és ráják mellett a látogatók eltörpülnek…

A tengeri élővilág mellett a szárazföldön is élnek olyan teremtmények, melyekkel a főszigeteken nemigen találkozni. A pillangók, pókok, rovarok is jócskán nagyobbra nőttek, mint északabbra élő rokonaik, de számos mérgeskígyó-faj is él errefelé, melyeket összefoglaló néven habunak neveznek. Élőben nem szerencsés dolog beléjük botlani, de a szuvenírboltokban gyakran láthatjuk őket, mégpedig italos palackokban: híres okinawai különlegesség ugyanis a habushu, vagyis a habu-bor, amikor is az üvegbe az alkohol mellé egy kígyót is raknak.

A szigetek változatos növényvilágából külön érdemes kiemelnünk például a shiikwaasaát, amely egy Okinawán őshonos, zöldessárga színű citrusféle. Fanyar íze ellenére számos felhasználási módja létezik, jelen sorok írójának kedvence az okinawai üzletekben kapható, szénszavas shiikwaasaa üdítőital volt. Szintén nem mehetünk el szó nélkül a beniimo mellett sem, ami az okinawai lila színű édesburgonyát jelöli. Leginkább édességek készítésére használják, a belőle készült legismertebb finomsággal, a „beniimo taruto”-val lépten-nyomon találkozhatunk a szigetek üzleteiben. Érdekesség, hogy a beniimót, a rajta megtelepedő kártevők miatt, nyers állapotában tilos repülőgépen beszállítani a japán főszigetekre, a repülőtéren figyelmeztetések jelzik, hogy meg se próbáljunk hazavinni egy-két gyökér beniimót. Okinawán mindezek mellett az éghajlatnak köszönhetően jelentős ananásztermesztés is folyik.

Ha Okinawán jársz…

Mit nem szabad semmiképp sem kihagyni, ha eljutsz Okinawára? Minden nevezetességet képtelenség felsorolni, de íme néhány tipp. Az okinawai megyeszékhely, Naha rengeteg látnivalót tartogat, ezek közül a Shuri vár kötelező, valamint a Kokusaidōri (Nemzetközi utca) és a Makishi piac is megér egy kis kitérőt. Ugyan bérelt autó nélkül nehézkes az odajutás (Okinawán nincsenek vonatok, csak ritkán és drágán közlekedő régi buszok), mindenképp érdemes megnézni a fentebb említett Churaumi Akváriumot a fősziget északnyugati részén, valamint a hagyományos építészetet és a tradicionális kultúrát bemutató Ryūkyū Murát is. A főszigeten is több strandolásra alkalmas partszakasz található, azonban megközelítésük kocsi nélkül elég nehéz és költséges, így érdemesebb lehet komppal átutazni egy közelebbi kis szigetre, ahol a lélegzetelállító táj megcsodálása mellett pihenhetünk a parton, vagy akár búvárkodhatunk is az égszínkék, tiszta vízben. Még több élményt nyújthatnak az Okinawa megyéhez tartozó délebbi szigetek is, azonban jelen sorok írójának oda még nem volt lehetősége eljutni… Mindenesetre az biztos, hogy aki eljut Okinawára, Japán egy teljesen más arcát ismeri meg, különleges, látványos és szórakoztató élményekben lehet része.

A cikk eredetileg a Mondo Magazin 2015/02. számában jelent meg. Hornos Dániel: Az Okinawa-szigetek – Japán álomszigete(i), in: Mondo Magazin, 2015/02, p. 38-39.

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás