A 2/6-os cella rabjai – Rainbow (Nisha rokubō no shichinin)

Hét fiatalember – egy közös sors. Jogosan vagy jogtalanul elítélve, a világtól elzárva, egy kegyetlen javítóintézetben tengetik napjaikat. Mindennapos megaláztatásaik ellenére nem adják fel: megfogadják, hogy túlélik a megpróbáltatásokat és új életet kezdenek. A Rainbow komor, szigorú, de izgalmas világba kalauzolja el a nézőket.

Az 1950-es években az élet Japánban meglehetősen különbözött a manapság megszokottól. Gondoljunk csak bele: csupán néhány év telt el a vesztes háború, az atombombák ledobása óta, az ország az amerikaiak megszállása alatt állt, újjá kellett építeni az ipart, a gazdaságot. Megannyi megoldatlan problémával állt szemben az ország, így természetes, hogy a belpolitikában tapasztalt elégedetlenség és a válság kiterjedt a társadalomra is. Ebben a világban játszódik a Rainbow.

Heten, mint a gonoszok?

Főhőseink heten vannak, úgy tűnik, ez nem csak a magyar népmesékben számít hangzatos számnak. A hét fiatal srác (becenevükön Bátyus [Anchan], Mario, Joe, Teknőc [Suppon], Fedetlen [Baremoto], Káposzta [Kyabetsu] és Katona [Heitai]) történetünk kezdetéig nem ismerte egymást, a közös bennük talán csupán az volt, hogy különböző okokból kifolyólag mind a heten valamilyen szabálysértést vagy bűntényt követtek el, és emiatt a Shōnan Javítóintézetbe utalták őket. Hatan egyszerre érkeznek az intézetbe, ahol először „ízelítőt” kapnak az itteni életből: megtapasztalják, hogy az intézetvezető orvos, Sasaki-sensei milyen furcsa módon képzeli el az orvosi vizsgálat menetét. A doktor úr ugyanis megrögzött pedofil, és persze nem a lányokat szereti. De ha ez nem lenne elég, helyzetük még rosszabbra fordul: az inkább fegyházra hasonlító intézet 2/6-os celláját egy szadista hajlamokkal megáldott őr vigyázza, aki örömét leli abban, ha kínozhatja a fogvatartottakat. A hat srác először a cellájában találkozik a később Bátyusnak becézett tizennyolc éves Sakuragi Rokurōtával, akivel bár először összeverekednek, később példaképük és barátjuk lesz. Bátyus már hosszú ideje a 2/6-os cella foglya, és Ishihara, a börtönőr mindent megtesz azért, hogy minél hosszabb ideig az is maradjon. Persze mindennek oka is van: Rokurōta tudja az igazságot és bizonyítékkal is rendelkezik egy múltban történt, balesetként elkönyvelt halálesetről, melynek köze van Sasaki perverz hajlamaihoz és Ishihara kegyetlenségéhez is.

A történet előrehaladtával, ahogy a fiatalok egyre közelebb kerülnek egymáshoz és barátokká válnak, mi is megismerjük főhőseink múltját, néhányukról pedig azt is megtudjuk, pontosan miért kerültek az intézetbe. Természetesen sokuk múltjában megjelenik a szörnyű háború emléke: Teknőc például az atombomba-támadáskor vesztette el családját; Bátyus apja pedig azért lett alkoholista és később öngyilkos, mert nem tudta feldolgozni azt, hogy miközben öt fia is életét vesztette a harcmezőn, ő túlélte a csatákat.

A múlt kínzó emlékei és az embertelen körülmények ellenére a fiúk bátran viselik a megpróbáltatásokat és a gyötrelmeket. Megfogadják, hogy ha kiszabadulnak, valóra váltják álmaikat.

Időugrás a közeli jövőbe

Bár a Rainbow-t a legtöbb helyen a börtön-drámák közé sorolják, valójában a történetnek csak az eleje játszódik a rácsok mögött. A hét főhős közül néhánynak már a 8. epizódban sikerül megszöknie, majd miután mindannyian kiszabadultak, a 12. epizódtól a srácok jövőjét mutatja be a sorozat. Azt gondolhatnánk, hogy egy időugrást követően ellaposodik a sztori, de ez koránt sincs így. Tény, hogy a szabadulást követően kevesebb a nyers erőszak és a szadizmus a sorozatban, azonban lelki oldalról továbbra is számos problémával szembesülnek az egykori cellatársak. Hogyan álljanak bosszút egykori szenvedéseik egyik fő forrásán, az épp a polgármesteri székre pályázó Sasaki-senseien? Hogyan boldoguljanak, miközben meg vannak bélyegezve mint egykori szökevények? A barátok mindvégig összetartanak, és segítenek egymáson, bármelyikük is kerül bajba. Végigkövethetjük, miként próbálják helyrehozni életüket, miként keresik a szerelmet, hogyan próbálnak munkát találni, és hogyan próbálják meg megvalósítani álmaikat, céljaikat: a célokat, melyeket fogságuk alatt fogadalmul egy fa törzsébe véstek.

Kövessük a szivárványt?

A Rainbow nem egy egyszerű anime. Nem olyan, mint egy ecchi vagy egy fantasy, melyet csupán azért nézünk, hogy szórakozzunk, nevessünk rajta. Persze a Rainbow is szórakoztat a maga módján, de emellett a legfontosabb, hogy elgondolkoztat. Elgondolkodhatunk életről, halálról, barátságról és bátorságról, a háborúról, az emberi faj kiszolgáltatottságáról, egyes embertársaink könyörtelenségéről, és még megannyi más fontos és komoly dologról. Ugyanakkor a sorozatot egyfajta látleletnek is nevezhetjük a világháború utáni Japánról, annak társadalmi feszültségeiről, a nélkülözésről és az emberek gondolkodásmódjáról (különösen jól mutatja a háborút megjárt idősebb korosztály és a háború alatt és után felnövekvő ifjúság közti gondolkodásbéli különbséget az egyik epizódban Fedetlen és egy ügyész beszélgetése: „Nem azért áldoztuk a vérünket a háborúban, hogy ilyen semmirekellőket mentsünk meg, mint ti vagytok!” – „A társadalom szemszögéből lehet, hogy semmirekellőknek tűnünk. De nem véletlenül lettünk ilyenek. Az apám Mandzsúriában harcolt. Az anyám kimondhatatlan kínokat szenvedett el, hogy felnevelje a gyerekeit. Az egész a miatt a háború miatt van, amelyet maguk kezdtek!”) A Rainbow már az első epizód után magával ragad, hiszen a történet és az elbeszélésmód sem mindennapi. Mély érzelmeket fejez ki, néhol explicit, erőszakos és durva módon, ezért mindenképp csak idősebbek számára javasolt, de nekik mindenképp javasolt. A grafikára, 2010-es mű lévén nem lehet panaszunk, a színek sötétebb árnyalatai is jól passzolnak a történet komor hangulatához. Az anime openingje és endingje is tökéletesen illik a cselekményhez. Hátrányként bizonyos karakterek jellemének elnagyoltságát nevezhetjük meg (az anime a hét fiú közül párat részletesebben mutat be, néhányukat viszont kevésbé ismerjük meg) – ebben a tekintetben mindenképp a mangaváltozaté a pluszpont (ld. a keretes írást oldalt).

Összességében tehát a Rainbow – Nisha rokubō no shichinin egy különleges témát különleges módon feldolgozó anime. Nem egy könnyű falat, de megéri belekóstolni.

Még zordabb világ

A Rainbow – Nisha rokubō no shichinin anime alapja a hasonló című mangaváltozat, mely 2003 és 2010 között futott először a Weekly Young Sundayben, majd a Big Comic Spirits magazinban. A történetért Abe George, a rajzolásért pedig Kakizaki Masasumi felelt. Az író mangáját „a szeretet és a bátorság történeteként” jellemezte, de emellett utalt arra is, hogy saját életéből is merített elemeket a sztoriba (pl. az író családja is sokat szenvedett a II. világháború alatt, ő is volt elítélve különböző szabálysértések és bűncselekmények miatt, illetve az ő hobbija is a boksz volt, csakúgy mint a történetbéli Mariónak). A manga végül 22 kötettel zárult, melyeket Japánban a Shōgakukan adott ki. 2005-ben a kiadó díját (Shōgakukan Manga Award) is elnyerte.

A Rainbow mangaváltozatára, mint sok más sorozat esetében is, igaz, hogy az animénél sokkal részletesebben dolgozza fel a cselekményt: több apróságra derül fény, jobban megismerjük a karakterek jellemét. Ami az erőszakos jelenetek megjelenítését illeti, a Rainbow esetén a mangaváltozat talán még az animénél is durvább, de ez nem von le semmit az értékéből, hiszen e történetnek velejárója az ilyesfajta ábrázolás. Sajnos a mangát mindezidáig sem angolul, sem németül nem adták ki, így a japán és a kínai nyelvű változat mellett Európában csupán franciául érhető el.

Rainbow – Nisha rokubō no shichinin
anime, 2010
Rendezte: Kōjina Hiroshi
Stúdió: Madhouse
Hossza: 26 × 22 perc

Rainbow – Nisha rokubō no shichinin
manga, 2003–2010
Írta: Abe George
Rajzolta: Kakizaki Masasumi
Hossza: 22 kötet
Elérhető: japán, kínai és francia nyelven

A cikk eredetileg a Mondo Magazin 2012/07. számában jelent meg. Hornos Dániel: A 2/6-os cella rabjai – Rainbow (Nisha rokubō no shichinin), in: Mondo Magazin, 2012/07, p. 24-25.