Iga és Kōga – A két nindzsafalu és a nindzsák a valóságban
A nindzsák, ezek a feketébe öltözött, rejtélyes alakok gyakori szereplői a japán animéknek, sorozatoknak: a Mondo jelen számában is olvasható egy-egy cikkünk nindzsás animéről (Jigokuraku, 6-7. oldal) és doramáról (Ninja ni kekkon wa muzukashii, 34-35. oldal). De kik is voltak a valóságban a japán történelem ezen különös szereplői? Ebben a cikkben a két legnevesebb nindzsafalu, Iga és Kōga bemutatása mellett a nindzsák valós kilétére is fény derül.
A valódi nindzsák
Aki animékből, mangákból, vagy esetleg amerikai filmekből ismerkedik meg a nindzsákkal, úgy vélheti, ők valamiféle különleges, esetleg természetfeletti képességekkel megáldott titkosügynökök, bérgyilkosok voltak, akik talpig feketében, az éj leple alatt hajtottak végre mindenféle veszélyes küldetéseket. Nos, ennek az elképzelésnek a valóságban csak bizonyos részei igazak. Kezdjük azzal, hogy maga a nindzsa kifejezés is csak a modern kor szüleménye. A nindzsák ugyanis a XV. századtól kezdve az Edo-kor, tehát a XIX. század végéig tevékenykedtek Japánban, ekkoriban pedig a ma nindzsaként olvasott írásjegy-összetételnek (忍者) inkább a japános olvasatát (kun’yomi) használták: shinobi no mono, vagyis „lopakodó, rejtőzködő személyek” voltak ők – innen ered a nindzsa mellett manapság szintén ismert shinobi megnevezésük. A shinobik fő feladata nem a gyilkolás és nem is a varázslatos jutsuk végrehajtása, hanem legfőképp az információszerzés volt. A XV–XVI. század ugyanis Japán történelmében a hadakozó fejedelemségek kora, amikor is a Japán-szigeteken lévő számos tartomány folyamatosan kisebb-nagyobb harcban állt egymással. Ebben az időszakban a nindzsák feladata volt az, hogy behatoljanak az ellenséges tartományba, s ott információkat gyűjtsenek. Ehhez fontos volt az, hogy álcázni tudják magukat: ha mindig, mindenhol a mai sorozatokban látott fekete öltözékekben jelentek volna meg, rögtön kiszúrták volna őket, így igyekeztek beolvadni a tömegbe, akár buddhista szerzetesnek, akár kereskedőnek, akár mutatványosnak maszkírozva magukat. Miközben a harcosok körében dicsőségnek számított, ha valaki elesett a harcok során, vagy fogságba esve öngyilkosságot követett el, a shinobik esetében lényegesebb volt, hogy élve visszajussanak megbízójukhoz, s átadják a megszerzett információt. Az információgyűjtés, kémkedés mellett másik fontos feladatuk volt az egyes tartományurak, daimyók védelme, kapuk őrzése; efféle munkákra is felbérelhetők voltak.
Rivális nindzsafalvak?
A japán középkorban a szigetország számos területén találkozhatunk shinobikkal, de ezen területek közül kiemelkedik a két leghíresebb térség, ahol nindzsaközösség létezett: Iga és Kōga. (Kōga írásjegyét két alakváltozatban olvashatjuk ki, így például a jelenlegi közigazgatásban Kōka város néven szerepel, s többek között a helyi vasútállomás is a Kōka állomás nevet viseli. A nindzsákkal kapcsolatban azonban a Kōga megnevezés a gyakoribb.) A két „nindzsafalu” a fikciós történetekben gyakran úgy jelenik meg, mint amelyek folyamatosan rivalizálnak egymással, de vajon így volt ez a valóságban is? Nem egészen. A két települést ugyanis jóformán csak egy hegy választotta el egymástól, s köszönhetően a rövid távolságnak is, az ellenségeskedés helyett inkább együttműködtek egymással. Nem voltak ritkák a két klán közötti házasságkötések sem, illetve arra is volt példa, hogy az igaiak és a kōgaiak közösen küzdöttek a behatoló ellenséggel szemben. Ami megkülönböztette őket, az a megbízóhoz való hozzáállásuk volt: a kōgai nindzsák egy urat szolgáltak hűséggel, míg az igaiak egyfajta szerződés alapján, pénzért cserébe tettek szolgálatot az adott megrendelőnek. Ilyen megbízó volt a későbbi első Tokugawa-sógun, Ieyasu is, aki az igai Hattori Hanzót – aki a filmekben gyakran a leghíresebb nindzsaként szerepel, holott a valóságban ő maga nem volt nindzsa – és társait kérte fel védelmére, amikor a mai Oszaka közelében található Sakai városából a tartományába tért haza. Az igaiak tetteinek elismeréseként később, az Edo-korban is támaszkodtak a szolgálataikra.
Iga egyébként nemcsak a nindzsákról híres település elnevezése volt, hanem az azt körbevevő történelmi tartomány neve is – manapság Iga város néven ismerjük a területet, mely Mie megyében található, Oszaka és Nagoya között körülbelül félúton. Iga város központi része Ueno, így gyakran Iga Uenóként emlegetik a helyet, amely a nindzsákon kívül arról is ismert, hogy itt született a legendás haikuköltő, Matsuo Bashō. A költő szülőháza és a Bashō-múzeum mellett meglátogathatjuk az uenói várkastélyt is, de természetesen a nindzsák számítanak a város legfontosabb turisztikai vonzerejének. A környéken közlekedő Iga Vasúttársaság vonatjai kívülről is nindzsafigurákkal vannak illusztrálva, de a szerelvényeken belül vagy a vasútállomásokon is találkozhatunk nindzsákkal, a városban pedig megtekinthető egy igazi korabeli nindzsarezidencia is különféle titkos, trükkös ajtókkal, rejtekhelyekkel. Április-május környékén nindzsafesztivált is tartanak Igában, s ilyenkor az önkormányzat alkalmazottjai is nindzsaöltözékbe bújnak, de létezik a japán rádiós torna mintájára készült helyi nindzsatorna is. A megyeszékhelyen, Tsu városában lévő Mie Egyetem pedig egy nindzsakutatással foglalkozó műhelyt is létrehozott. Itt dolgozik Yamada Yūji professzor, aki számos tévéműsorban és sorozatban működött közre szakértőként, s a Japán Alapítvány jóvoltából hazánkban is több alkalommal tartott már előadást. A szomszédos, de már másik megyéhez, Shigához tartozó Kōka városa hasonlóképpen nagy hangsúlyt fektet a shinobikkal kapcsolatos történelmi örökség ápolására. Itt is van látogatható nindzsarezidencia, illetve Igával közös rendezvényeket is szerveznej, hisz a két település testvérvárosi viszonyban áll.
A nindzsamánia kezdetei
De mégis hogyan váltak a nindzsák a populáris kultúra részévé, hogyan alakult ki róluk az a kép, amely ma is mindannyiunkban él róluk? A válaszért egészen a XVIII. századig kell visszamennünk. Az ekkor játszott kabuki színdarabokban fontos volt, hogy egy-egy karakterről a nézők már a színpadra lépésekor, külső megjelenéséből tudják, a történetben ki is ő. Így hát amikor nindzsákat jelenítettek meg, a színészek feketébe öltözve jelentek meg, a közönség pedig rögtön tudta, hogy épp egy nindzsát lát. Ezekről a színi előadásokról, a színészekről aztán ukiyo-e képek, fametszetek készültek, s itt értelemszerűen szintén feketében ábrázolták a nindzsákat. Ezt követően, a XX. század elején egy Japánban megjelenő zsebkönyv-sorozat nindzsákról szóló része hozta el az első nindzsa-lázat a szigetországban.
Külföldön a XX. század második felében megjelenő, harcművészeti témájú filmek járultak hozzá a nindzsák ismertségéhez. Az 1981-es A nindzsa színre lép című amerikai film nagy népszerűségre tett szert, s ezt később további filmek követték, mint például A nindzsa bosszúja. Ezekben a művekben a nindzsák mint valamilyen emberfeletti képességekkel rendelkező szuperhősök jelentek meg, így ez a felfogás beépült a nyugati nindzsa-imázsba. A XX–XXI. század fordulójára pedig – mint tudjuk – számos platformon jelentek meg a nindzsakarakterek, készültek nindzsás mangák (pl. Ninja Hattori-kun vagy később a jól ismert Naruto), nindzsás animék (pl. Ninja Scroll, illetve a mangák feldolgozásai), nyugati képregények és rajzfilmek (pl. Tini Nindzsa Teknőcök), filmek és doramák, de akár a hazánkban is sugárzott ügyességi vetélkedő, a Ninja Warrior címét is megemlíthetjük. Úgy tűnik, a nindzsák iránti rajongás töretlen, így biztosan várhatóak még a témával kapcsolatos művek az elkövetkező években is.
A cikk megírásánál referenciaként felhasználtam Yamada Yūji professzor 2022-ben az ELTE-n tartott „A shinobik világa” című előadásának tartalmát.
A cikk eredetileg a Mondo Magazin 2023/06. számában jelent meg. Hornos Dániel: Iga és Kōga – A két nindzsafalu és a nindzsák a valóságban in Mondo Magazin 2023/06., 38-39.
